A Thunderstorm blog bemutatkozik


Kedves Látogató!

Üdvözöllek nálam!

Ezen a blogon az Eclipse-et olvashatod Edward szemszögéből. Mit érzett, mikor Bella visszautasította a leánykérést? Hogyan élte meg, ahogy Bella és Jacob barátsága egyre szorosabbá válik? Mi játszódott le benne, amikor távol kellett maradnia a tűzvonaltól, és amikor végül szemtől szembe állt Victoriával? Remélem, minderre fény derül a történetben. :)

Jó olvasást kívánok Neked! :)

Érezd jól magad nálam, és kérlek, tisztelj meg pár sorban a véleményeddel! :)

Köszönettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>


Idézet

„Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.”

/Viktor Hugo/



2010. december 19., vasárnap

3. Óvintézkedés (1. rész)

MÁSNAP BELLA MEGÍRTA RENÉE-NEK, HOGY A HÉTVÉGÉN MEGLÁTOGATJUK. Az édesanyja nagyon örült a hírnek. Régen találkozott nyugodt körülmények között a lányával.
Természetesen voltak aggályaim a viszontlátást illetően, hiszen Renée is jól tudta, milyen állapotba került Bella miattam. Arra számítottam, hogy hasonló ellenszenvet érez irántam, mint Charlie. Kellemes csalódásként ért, amikor a repülőtéren meleg öleléssel fogadott. A gondolatai viszont telve voltak aggodalommal.
Anyatigrisként elemezte minden mozdulatomat. Azonnal felfigyelt a lánya és köztem lévő szoros kötelékre.

Pénteken napnyugta után szállt le a gépünk Jacksonville-ben. Nyilvánvaló okok miatt nem kockáztathattam meg a napközbeni érkezést. Renée és Phil a reptéren vártak minket. Phillel még nem találkoztam, ez volt az első alkalom. Szimpatikus volt számomra a gondoskodó férj szerepében.
Ő is aggódott Belláért, ahogy az édesanyja és az édesapja. De kívülállóként jobbnak látta, ha nem avatkozik bele.
Anya és lánya rögtön egymás karjába ugrottak, közben pedig úgy sikongattak, mint két éretlen kamasz. Mulatságosnak találtam a jelenetet, és leírhatatlan örömmel töltött el, hogy ilyen boldognak és felszabadultnak láthatom az én Bellámat.
A napsütötte városban nem közlekedhettem fényes nappal. Jó előre kitaláltam magamnak egy nem létező félévzáró dolgozatot, hogy a nap nagy részét a szobában tölthessem.
Féltem a lelepleződéstől, de Bella elvesztésétől ezerszer jobban. Ennyit megért számomra, hogy tökéletes biztonságban tudhattam a nősténytől. Akár Volterra főterére is hajlandó lennék kiállni ragyogó napsütésben, ha ezzel megóvhatom az életét.
Renée kedvesen tudakolta, milyen utunk volt, és megértően megjegyezte, hogy biztosan fáradtak vagyunk. Engem a vendégszobában szállásoltak el, míg Bella a számára fenntartott szobában tért nyugovóra. Az édesanyja még mindig abban reménykedett, hogy a lánya visszatalál a napfényre. Nem is sejtette, hogy Bella a legnagyobb sötétségben kíván élni, méghozzá önszántából.
Ha átváltoztatom Bellát, akkor elveszem tőle az esélyt egy normális életre, gyerekekkel és családdal. Az unokái sosem fogják nagymamának szólítani, és sosem öregedhet meg békességben. Az egyetlen társ én leszek számára; az állandóság szimbóluma. Sosem hajthatja többé álomra a fejét, az élet egy soha véget nem érő éjszakává változik, és Ő örökre tizennyolc éves marad. Megölöm Őt, hogy velem maradhasson.
Az elkövetkezendő egy évben végig kell néznem, ahogy vérszomjas szörnyetegként, az éhségtől vöröslő szemekkel táplálék után sóvárog. Sosem láthatja többé Renée-t és Charlie-t, vagy azokat, akiket szeret.
De a másik oldalon ott volt a biztonsága, ami mindennél fontosabb számomra. A gondolat, hogy a természetellenes létezésemmel nap mint nap veszélybe sodrom, belülről marcangolt. Ha átváltoztatom, akkor a legtöbb veszély elhárul. Victoria soha többé nem fogja fenyegetni Őt. Minden éremnek két oldala van. Jelen esetben egyik sem kecsegtet semmi jóval. Vérszomjas szörnyeteg vagy védtelen préda?!
Sokkal boldogabb lettem volna, ha van más választásom, de Bella és a családom kész tények elé állítottak. Ennek ellenére még mindig kétségbeesetten kerestem a megoldást, bár tudtam, nem fogom megtalálni. Ígéretet tettem Bellának, hogy mellette maradok, amíg el nem küld, és be is tartom. De úgy éreztem, képtelen vagyok elvenni az életét, még ha Ő maga is kér erre.

Renée egész idő alatt tanulmányozott minket. Kezdtem kísérleti alanynak érezni magam. Semmi sem kerülte el a figyelmét. Úriember lévén a jelenlétében kerültem minden érintkezést a lányával, de ő minden apró, szinte észrevehetetlen mozdulatunkból olvasott. Phil egész hétvégén nagyon elfoglalt volt, így Renée-nek alkalma nyílt még jobban megfigyelni minket.
Amikor vasárnap reggel négyszemközti beszélgetésre invitálta Bellát, már nagyon jól tudtam, miről lesz szó. Renée éleslátása egészen figyelemreméltó; teljesen másként látja a világot, mint a többi ember. Olyan, mint egy kisgyerek, de egyszerű gondolkodásával kiszűri a lényeget, megragadja és nem ereszti.
Úgy tekintett rám, mint egy oltalmazó pajzsra. Észrevette, hogy bármelyik pillanatban kész vagyok megvédeni a lányát. Valamelyest megnyugtatta, hogy Bella biztonságban van mellettem, de ugyanennyire zavarta is a dolog. Úgy érezte, hogy Bellával közös titkot őrzünk. Ha tudná, hogy ebben egyáltalán nem tévedett…
Némiképp aggódtam, hogy Bella a színészi képességeivel nem lesz képes eloszlatni Renée aggodalmait. De szerencsére tévedtem. Amikor visszatértek a partról, Renée teljesen elbizonytalanodott: úgy vélte, a lányának igaza van, és megint túl sok rémtörténetet olvasott.

A repülőtérre Renée vitt ki minket, és búcsúzáskor megkért, hogy nagyon vigyázzak a lányára.
– Úgy lesz – ígértem mosolyogva.



***



– Nagyon csendes voltál egész úton – jegyeztem meg Bellának már az autóban ülve. – Felkavarodott a gyomrod a repüléstől?
– Nem, semmi bajom – válaszolta.
– Szomorú vagy, hogy el kellett jönnünk?
–Igen, de azt hiszem, legalább annyira meg is könnyebbültem. – Kérdőn néztem rá. – Renée sok szempontból… annyival… jobb megfigyelő, mint Charlie. Egész ideges lettem tőle.
Felnevettem. Ami igaz, az igaz.
– Anyád észjárása nagyon érdekes. Majdnem olyan, mint egy gyereké, ugyanakkor roppant éleslátó. Másként látja a dolgokat, mint a többi ember.
Bella nem szólt semmit, a gondolataiba mélyedt – feltételeztem, hogy az édesanyján mereng –, aztán nem sokkal később álomba merült. Mélyen felsóhajtottam. Elmúlt a veszély. Egyelőre. De résen kell lennünk!

Mutatóujjammal végigsimítottam az arcán, amikor leparkoltam a feljárójukon a járőrkocsi mögött.
– Ébredj, Csipkerózsika! Otthon vagyunk – mondtam, miközben lehajoltam, és lágy csókot nyomtam a homlokára.
Szerelmem lassan kezdett ébredezni. Kiszálltam, majd megkerültem az autót, hogy kinyissam neki az ajtót. A verandán égett a villany. Charlie a nappali ablakából kilesett egy pillanatra. A gondolatai Jacob Black nevét harsogták az elmémben. A kölyök számtalanszor kereste Bellát a mai napon. Hát persze, ellenőrizni akarta, hogy nem szegtem-e meg a szerződést. Az az átkozott kutya! A vonásaim megkeményedtek, mialatt kitártam Bellának az ajtót.
– Mennyire rossz a helyzet? – kérdezte az arckifejezésemet látva.
– Charlie-val nem lesz gond – válaszoltam. – Hiányoztál neki.
Bella gyanakvóan fürkészte az arcomat. Az egyetlen dolog, amely beárnyékolta a boldogságomat, az Jacob Black személye volt. A létezése emlékeztetett rá, hogy szörnyeteg vagyok. Nagyon jól tudtam, hogy milyen érzelmeket táplál Bella iránt, hogy sokkal többet jelent számára egy barátnál, és csak meg akarja védeni. Saját magát sokkal kevésbé tartja szörnyetegnek, mint engem. De jelenleg ő sokkal nagyobb veszélyt jelent számára nálam.

2010. december 5., vasárnap

2. Félhomály (7. rész)



BELLA ELLÉPETT AZ ABLAKTÓL, mikor beugrottam rajta. Óvatosan közeledtem felé; tisztában voltam vele, hogy még mindig dühös rám.
– Sajnálom – suttogtam lágyan, és így is gondoltam. Jacob mellette volt, amikor én magára hagytam. Ha ő nincs, talán Bella már nem élne. De visszajöttem. Mostantól az én feladom megvédeni, még Jacob Blacktől is.
– Én is – jelentette ki dacosan.
– Bella, nem engedhetlek a közelébe! Nem tehetem – sóhajtottam kétségbeesetten, miközben megtorpantam.
A pillantása megenyhült; megforgatta a szemeit, majd mély levegőt vett. – Jake nem veszélyes – mondta, minden egyes szót külön kihangsúlyozva.
– Egy fiatal vérfarkas igenis veszélyes! – A hangom ingerültebbé vált; egy pillanatra megfeledkeztem magamról.
Ott álltunk egymással szemben, arra várva, hogy egyikünk feladja, de túl makacsnak bizonyultunk mindketten. Reméltem, hogy egy perccel később rádöbbenek, az egészet csak képzeltem. Ha képes lettem volna álmodni, akkor sem fordult volna meg a fejemben, még a legmerészebb rémálmomban sem, hogy az első komolyabb vitánkat Jacob Black miatt folytatjuk le. Bellát ismerve nem ez lesz az utolsó nézeteltérésünk az ügyben, de ebben a pillanatban csak arra vágytam, hogy átölelhessem, megkísérelve a lehetetlent: kitörölni elmémből annak az átkozott kutyának még a puszta gondolatát is.
Tétován léptem közelebb, miközben átfogtam a derekát. – Bella, én nem akarlak elszakítani a barátodtól, csak meg akarlak védeni. – A kezemmel végigsimítottam selymes arcbőrén.
– Tudom, de ahogy te is mondtad, ő a barátom – sóhajtotta fájdalmasan, amitől úgy éreztem, halott szívem összeszorul. Megadóan a mellkasomra hajtotta a fejét, jelezve, hogy mára lezártnak tekinti a vitát. Hosszú percekig csak öleltük egymást, mintha soha nem akarnánk elengedni a másikat.
Nem akartam szomorúnak látni Őt, akár a csillagokat is a lába elé helyeztem volna, ha ezzel boldoggá tehetem. De nem adhattam meg neki, amire vágyott, nem hagyhattam, hogy veszélybe sodorja magát.
Charlie lépteinek hangja lassan kúszott be az elmémbe, ahogy ráérősen felfelé sétált az emeletre. Finoman eltoltam magamtól szerelmemet, miközben a derekát még mindig átfogtam.
– Charlie – suttogtam halkan, majd eltűntem a gardróbszekrényben.
Bella futó pillantást vetett rám, majd felkapta a piperetáskáját, és kiviharzott a fürdőszobába.
A percek csigalassúsággal teltek, és féltem, hogy a feszültség szikrája újra fellobbanthatja a vitát, amíg várok rá. Ha Jacob Black normális, egyszerű ember lenne, akkor nehezen, de lemondanék Bella szerelméről. De sajnos nem az! Valószínűleg én vagyok ettől a legboldogtalanabb. Ha nyugodt szívvel rábízhatnám Őt, akkor nem kellene hozzám hasonló szörnyeteggé tennem egy ilyen csodálatos lényt, mint Bella. Ő engem akar, a jéghideg, márványbőrű, lelketlen vámpírt, és én mellette maradok, amíg ez a kívánsága.
Kínzó gondolataim tengeréből szerelmem illata szakított ki, mely jóleső, gondtalan boldogsággal árasztotta el az érzékeimet. Mozdulatlanul feküdtem az ágyán. Miközben közelebb lépett, a tekintetünk összeforrt. Bebújt a takaró alá, szorosan az oldalamhoz fészkelve magát. Védelmezően átöleltem, és alig hallhatóan dúdolni kezdtem az altatódalát.
– Találkoznom kell Jacobbal! Muszáj – mormolta, mielőtt belépett az álmok országának kapuján.
– Aludj, kedvesem! – hagytam rá, lágy csókot lehelve a hajába.
Jacob Black kellemetlen mellékhatása az én majdnem végzetes baklövésemnek. El kell viselnem, mint Bella legjobb barátját. Ők ketten semmiben sem hibásak. Nem is féltékenységből akarom távol tartani a fiútól, hanem mert kiszámíthatatlan és veszélyes. Bella tökéletesen tisztában van az indokaimmal, ahogy én is az övéivel, de ez semmin sem változtat!

2010. november 21., vasárnap

2. Félhomály (6. rész)



– Még nem tudom – válaszolta. – Mindenesetre tíz mérföldes körzeten belül maradok, rendben?
– Tíz mérföldes körzeten belül – ismételte Charlie szerelmem szavait morogva, majd bevonult a nappaliba. Gondolait a kínos beszélgetésre való felkészülés kötötte le.
– Elmegyünk valahová? – kérdeztem Bellától alig hallhatóan. Felém fordult, a szemei egy árnyalattal sötétebbekké váltak, ajkait összeszorította, és a homlokán megjelent a gondolkodó ránc. Igazán bájosnak hatott, amikor haragudott.
– Igen. Azt hiszem, szeretnék veled négyszemközt beszélni – jelentette ki vészjóslóan.

Egy szót sem szólt, amíg be nem ültünk az autóba és kívül nem kerültünk Charlie hallótávolságán.
– Hát ez meg mi volt? – kérdezte élesen.
– Tudom, hogy szeretnéd látni édesanyádat, Bella, sokszor beszélsz róla álmodban. És úgy tűnt, mintha aggódnál érte – tártam fel előtte az indokaim egy részét.
– Valóban?
Bólintottam. – De világos, hogy túl gyáva vagy ahhoz, hogy alkudozni kezdj Charlie-val, gondoltam, közbenjárok az érdekedben – próbáltam hatni az önérzetére. Nem mondhattam el neki a teljes igazságot, nem állt szándékomban ráijeszteni. A nőstény az én hibámból üldözi, nekem pedig meg kell óvnom Őt.
– Még, hogy közbenjártál! Odalöktél egyenesen a cápák közé! – mondta szemrehányóan.
– Nem hinném, hogy veszélyben forogtál volna – fintorogtam. Túlzásnak tartottam rettegett ragadozókhoz hasonlítani a rendőrfőnököt.
– Mondtam neked, hogy nem akarok összeveszni Charlie-val!
– Senki nem kívánta, hogy összevessz vele. – Megsemmisítő pillantást vetett rám.
– Nem tudok uralkodni magamon, amikor elkezd így parancsolgatni, mint most is, ilyenkor előtörnek a lázadó kamasz ösztöneim – durcáskodott szerelmem.
– Erről viszont én igazán nem tehetek – nevettem. A szemem sarkából láttam, hogy engem néz, és próbál rájönni a mögöttes szándékaimra. Úgy tettem, mintha észre sem venném.
A veszély elhárult. Egy időre – állapítottam meg magamban, miközben a mellettünk elvonuló tájat tanulmányoztam.
– Ennek a hirtelen támadt utazhatnékodnak Floridába nincs véletlenül köze Billy hétvégi partijához?
Éreztem, ahogy az arcvonásaim megkeményednek. – Az égvilágon semmi. Nem számít, hogy hol vagy, itt vagy a világ másik végén, se így, se úgy nem engednélek el – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. Kedvesem szorosan összezárta az ajkait. Mély levegőt vettem, és igyekeztem könnyedebb hangnemet megütni.
– Szóval mit szeretnél csinálni ma este? – kérdeztem.
– Nem mehetnénk át hozzátok? Ezer éve nem láttam Esmét. – A válaszát hallva elmosolyodtam.
– Esme örülni fog. Különösen, ha meghallja, mit fogunk csinálni ezen a hétvégén. – Bella felnyögött, amit a megadás jelének vettem.

Esme valóban el volt ragadtatva az ötlettől, hogy felhasználjuk a jegyeket, ahogy előre sejtettem. Miután Carlisle-lal üdvözölték Bellát, magunkra hagytak minket a nappaliban Alice-szel és Jasperrel. Rosalie és Emmett házon kívül élvezték egymás társaságát.
– Bella, Bella! – szökdécselte körül a húgom.
– Sziasztok! – köszönt szerelmem.
Elmondtad neki? Ugye elmondtad neki? – A bosszantó kis törpe gondolatai szinte ugrándoztak az elmémben. A pillantásunk észrevétlenül találkozott. – Hát persze. Tudtam. Miért nem hallgatsz az okosabbra? De majd meglátod, mit fog szólni, ha megtudja – vetítette előre a várható jövőt.
– Sakkozunk, bátyó? – villant meg ravaszul a szeme.
– Persze – egyeztem bele, mert kíváncsi voltam, mire készül.
Ha én nyerek, beszámolsz neki! – mosolyodott el, mikor elfoglaltuk a helyünket a táblánál egymással szemben.
Elszántan bólintottam. – Korábban kell felkelnie, hogy engem csőbe húzzon! – vigyorogtam sejtelmesen.
Huszár D4-re – hallottam meg a következő lépését a fejemben.
Két és fél perccel a kezdés után Alice egy csuklómozdulattal fellökte a királyát, és megadta magát. Elégedetten dőltem hátra a székben. Az utazásunk valódi oka titokban maradhat Bella előtt. Ezután ő sakkozott Jasperrel. Alice-szel mindketten mulatságosnak tartották, ahogy szerelmem a figurákra összpontosít, és megkísérli a lehetetlent: győzelmet aratni egy vámpír logikája felett.



***



– Jobb, ha most nem jössz be! – mondta határozottan, amikor leparkoltam a feljárón a járőrkocsi mögött. A házban még égett a villany. – Csak olaj lenne a tűzre.
– A gondolatai viszonylag nyugodtak – tréfálkoztam, miközben igyekeztem elrejteni a mosolyomat.
– Viszlát később! – búcsúzott morcosan. Felnevettem, és lágy csókot leheltem a hajába.
– Jövök, amint Charlie horkolni kezd – ígértem.
Megvártam, amíg belép a bejárati ajtón, majd indítottam. Nem vártam meg, hogy a rend őre hogyan tart felvilágosító órát nagykorú lányának. Bella valószínűleg így is dühös lesz rám, amiért nem figyelmeztettem. A bűnömet nem tetéztem azzal, hogy még ki is hallgatom a beszélgetésüket.
Hazavittem a Volvót, és mivel volt még egy szűk órám, amíg Charlie nyugovóra tér, gondoltam, elejtek néhány szarvast. Beálltam a garázsba, majd berohantam az erdőbe.
Mikor az első állattal végeztem, megcsörrent a telefonom. – Igen, Alice? – emeltem a fülemhez a mobilomat.
– Bella mindjárt indul La Push-ba a vérfarkashoz – hadarta sebesen.
Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne roppantsam össze a készüléket. – De épségben hazaér, ugye? – kérdeztem ingerülten.
– Nem tudom megmondani, Edward – csüggedt el.
– Indulok! – zártam le a beszélgetést.
Őrült módjára rohantam a Swan-ház felé. Megkönnyebbültem, mikor láttam, Bella furgonja még a helyén van. Észrevétlenül léptem a motorháztetőhöz, majd miután felnyitottam, egy mozdulattal kirántottam a gyújtókábelt. Ahogy visszacsuktam, hallottam, hogy szerelmem lefelé rohan a lépcsőn.
– Ugye, nem baj, ha még ma este leszaladok Jake-hez? – kérdezte zihálva. – Nem maradok sokáig.
– Persze, kölyök, menjél csak! Semmi gond! Maradj, ameddig jól esik! – válaszolta Charlie. Gondolatban elégedetten nyugtázta, hogy atyai jó tanácsa célt ért.
– Kösz, apu! – kiáltotta Bella, majd megláttam, ahogy a kocsi felé siet. Néhányszor hátra pillantott. Úgy tűnt, fél, hogy megakadályozom az elhatározásában.
Megértettem, hogy Jacob fontos neki, és nem hibáztattam. Egyiküket sem. Ha Alice garantálni tudta volna, hogy épségben hazatér, akkor valószínűleg nem ülnék itt a sötétben a leleplezésére készülve. Nem vett észre, amikor beszállt az autóba, én pedig nem mozdultam. Ráadta a gyújtást, de a motor nem indult, majd újra próbálkozott. Ekkor óvatosan előredőltem.
– Hah! – Bella arca rémültnek látszott.
– Alice felhívott – adtam meg a választ ki nem mondott kérdésére, miközben a gyújtókábelt tanulmányoztam. – Nagyon ideges lett, amikor úgy öt perccel ezelőtt a jövőd teljesen eltűnt a szeme elől. – Bella szemei vészesen kikerekedtek. – Azért, mert Alice a farkasokat nem látja, tudod – folytattam ugyanolyan lágyan. – Erről megfeledkeztél? És ha hagyod, hogy a sorsod összefonódjon a farkasokéval, akkor te is eltűnsz. Ezt persze, nem tudhattad, világos. De azt talán megérted, hogy miért… nyugtalanít engem ez a dolog. Alice csak annyit látott, hogy eltűnsz, még azt sem tudta megmondani, hogy hazatérsz-e majd, vagy sem. A jövőd ködbe veszett a számára, akárcsak a falkáé. Mi sem tudjuk, mi lehet ennek az oka… Talán valami velük született, természetes védekező mechanizmus? – magyaráztam tovább, mintha csak magammal beszélgetnék. Tisztában voltam vele, hogy Bellát jelenleg cseppet sem érdekli, hogy Alice hogyan látja a farkasokat. De szóval akartam tartani, és biztosítani, hogy nem haragszom rá. – Ez nem túl valószínű, mert én például minden nehézség nélkül tudok olvasni a gondolataikban. A két Blackében legalábbis. Carlisle-nak van egy elmélete: szerinte az lehet az oka, hogy a farkasok egész életét az átváltozásaik uralják. Amikor átváltoznak, az sokkal inkább a körülményekre adott ösztönös reakció, mintsem szabad elhatározás eredménye. Teljeséggel kiszámíthatatlanok. Abban a pillanatban, amikor alakot váltanak, igazában nem is léteznek. Így nincsenek a jövendőben sem.
Bella teljes csendben hallgatta végig a gondolatmenetemet, miközben magamon éreztem szúrós tekintetét.
– Időben össze fogom szerelni az autódat, hogy odaérj az iskolába, ha netán úgy döntesz, hogy holnap a saját kocsiddal akarsz menni – ígértem egy perccel később. Összeszorította az ajkait, mint pár órával ezelőtt a Volvóban, kihúzta a slusszkulcsot a helyéről, majd kiszállt.
– Csukd be az ablakodat, ha ma éjszaka nem akarsz látni! Meg fogom érteni – suttogtam lemondóan, mielőtt becsapta volna az ajtót. Némán figyeltem, ahogy dühös léptekkel a ház felé tart.
– Mi baj? – kérdezte tőle Charlie, mikor beért az előszobába.
– Az a rohadt kocsi nem indul! – mérgelődött szerelmem. A dühe egyértelműen nekem szólt.
– Akarod, hogy megnézzem?
– Nem. Majd reggel újra megpróbálom.
– Elviheted az én kocsimat, ha akarod – ajánlotta fel a járőrkocsit.
– Nem. Fáradt vagyok – válaszolta Bella legnagyobb megkönnyebbülésemre. – Jó éjt!
Kiszálltam a kocsiból, és vártam, mi történik, amikor felér a szobájába. Láttam, ahogy az ablakhoz lép, és egy határozott mozdulattal bezárja.
Elöntött az üresség, semmi voltam nélküle. De a következő pillanatban szélesre tárta rögtönzött bejáratomat.
Talán mégiscsak megbocsát nekem. – Mélyen felsóhajtottam.

2010. november 7., vasárnap

2. Félhomály (5. rész)



CHARLIE EGÉSZEN JÓKEDVŰNEK TŰNT, AMIKOR HAZAÉRT. A gondolatai továbbra is bővelkedtek goromba megjegyzésekben, de nem érzett késztetést rá, hogy hangosan is kimondja őket. Ahogy rendszerint, most is kimentettem magam a vacsorameghívás alól. A nappaliban vártam meg, hogy végezzenek. Az esti híradás nem kecsegtetett semmi jóval: Seattle utcáin még mindig gyilkos fenevadak garázdálkodnak.
Felkészítettem magam minden eshetőségre. Tisztában voltam vele, hogy Bellát is magamra haragítom az elhatározásommal, miszerint hagyjuk el hétvégére a várost. De ez volt az egyetlen ésszerű megoldás. Victoria semmi esetre sem kerülhet a közelébe; nem kockáztathatunk.
– Ez remek volt, Bells! – hallottam meg Charlie hangját.
– Örülök, hogy ízlett. Milyen napod volt ma? – érdeklődött szerelmem kedvesen.
– Eléggé eseménytelen. Sőt, ami azt illeti, dögunalmas. A délután nagy részében Markkal kártyáztunk – vigyorgott Charlie, miközben elméjébe bekúszott a kutya visszataszító képe. – Én nyertem, tizenkilenc a héthez. Aztán Billyvel is beszélgettünk telefonon.
A fejében megjelenő jelenetet nem találtam kedvemre valónak: Bellát Jacob mellett látta a nem is oly’ távoli jövőben. Összeszorítottam az állkapcsomat, miközben a kezem ökölbe szorult.
– És hogy van? – kérdezte Bella.
– Jól, jól. Az ízületei rosszalkodnak egy kicsit.
– Ah. Hát az nem jó.
– Meghívott minket a hétvégére – folytatta Charlie. – Arra gondolt, áthívja Clearwateréket és Uleyéket is. Mondhatni, újrajátsszuk a múltkori partit.
Természetesen valahol megértettem Charlie indokait, de sajnos Jacob is a Bellára veszélyes szörnyetegek közé tartozik, akárcsak én.
– Uhh… – nyögött fel Bella. Valószínűleg sejtette, hogy a válaszom egyértelműen nemleges lenne. Hallottam, ahogy feláll az asztaltól és összeszedi a tányérokat, majd megengedi a mosogatóvizet. Nesztelenül melléléptem, és segítettem a törölgetésben.
Felkészültem a legrosszabbra: Charlie és Bella dühére egyaránt.
– Charlie! – szólítottam meg, mikor a nappali felé indult.
– Igen? – értetlenkedett. Fogalma sem volt, mi mondanivalóm lehet a számára.
– Nem tudom, Bella említette-e, hogy a szüleimtől repülőjegyet kapott a születésnapjára, hogy meglátogathassa Renée-t? – kérdeztem szenvtelenül.
Szerelmem kezéből kicsúszott a tányér, amit éppen súrolt, és éles csörömpöléssel landolt a padlón. A mosogatószeres víz szanaszét fröccsent. Charlie továbbra is a lányára meredt. Miközben Bella lehajolt, farkasszemet néztek.
– Bella…?
– Aha, így van.
Charlie hangosan nyelt, a szemei összeszűkültek, ahogy visszafordult felém. Nem értette, mire akarok kilyukadni. Egyelőre.
– Nem, nem említette.
– Hmmm – mormoltam.
– És ez most miről jutott eszedbe? – kérdezte erélyesen.
Vállat vontam. – Csak, mert rövidesen lejárnak. Esme nagyon megbántódna, ha Bella nem használná fel az ajándékát. Nem mintha valaha is szóba hozta volna. – Charlie elmerengett egy pillanatra.
Bella szemrehányóan nézett fel rám.
– Tényleg jó ötlet lenne meglátogatni anyádat, Bella – mondta ki hangosan is, amire gondolt. – Biztos örülne neki. De azért furcsállom, hogy ezt eddig egy szóval sem említetted.
– Megfeledkeztem róla – ismerte be szerelmem. Számomra teljesen nyilvánvaló volt ennek az oka.
– Megfeledkeztél arról, hogy valaki repülőjegyet ajándékozott neked? – kérdezte szigorúan.
– Mmmm – dünnyögte Bella visszafordulva a mosogató felé.
– Ha jól értettem, Edward, azt mondtad, hogy lejárnak – folytatta Charlie. – Hány repülőjegyet vettek Bellának a szüleid? – érdeklődött.
– Neki csak egyet… és egyet nekem is – igazoltam könnyedén, amire már úgyis gyanakodott. Erősen kifújta a levegőt. Az elméjében durva kifejezésekkel illetett.
– Erről szó sem lehet! – kiáltotta.
– Miért? – kérdeztem ártatlanul. – Az előbb még azt mondtad, jó ötlet, hogy Bella meglátogassa az édesanyját! – érveltem.
– Nem mégy vele sehová, ifjú hölgy! – üvöltötte. Bella megfordult, miközben Charlie fenyegetően rámutatott.
– Nem vagyok már gyerek, apu! – mondta dacosan. – És már nem vagyok szobafogságban sem, nem emlékszel?
– De igen, szobafogságban vagy! Ettől a pillanattól kezdve! – jelentette ki Charlie ellentmondást nem tűrően.
– Miért, mit követtem el? – háborodott fel szerelmem.
– Mert én azt mondtam!
– Ugye tisztában vagy vele, hogy már nagykorú vagyok, Charlie? – vetette oda lekezelően.
– Amíg az én házamban laksz, azt teszed, amit mondok! – Bella fagyos pillantással mérte végig.
– Rendben, ha így gondolod. Akarod, hogy már ma este kiköltözzem? Vagy adsz pár napot, hogy összepakoljak?
Charlie még jobban dühbe gurult, arcát vérvörösre festette a méreg.
– Zokszó nélkül viselem a büntetést, ha tényleg tettem valami rosszat, apu, de azt nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy puszta elfogultságból megtilts nekem dolgokat! – folytatta kedvesem szelídebben.
– Elfogultságból… – morogta Charlie az orra alatt.
– Te is nagyon jól tudod: jogom van meglátogatni Anyut a hétvégén. És nyilván nem lenne semmi kifogásod az ellen, ha Alice-szel vagy Angelával mennék.
– Azok lányok – dörmögte.
– Az is zavarna, ha Jacobot vinném magammal?
A név hallatán megfeledkeztem magamról, és erősen összezártam az állkapcsomat. Charlie-nak természetesen tetszett az ötlet.
– Igen. Az is zavarna – ferdített. De Bella átlátott rajta.
– Megrögzött hazudozó vagy, apu!
– Bella…
– Úgy csinálsz, mintha egyenesen Las Vegasba készülnék, hogy revütáncosnő legyek, vagy ilyesmi. Pedig csak Anyut akarom meglátogatni. Pontosan ugyanannyi szülői felügyeleti joga van, mint neked! – érvelt szerelmem.
Felügyeleti joga – nézett Bellára megsemmisítően. – Nem is tudom, kettőtök közül ki gondoskodott kiről? Egyet kellett értenem vele.
– Netán arra célzol, hogy Anyu nem lenne képes vigyázni rám? – Charlie arca válaszul megrándult. – Remélem, sejted, mit szólna, ha ezt megemlíteném neki? – fenyegette Bella.
– Inkább ne! – enyhült meg. – Nem tetszik nekem ez a dolog, Bella – vallotta be kétségbeesetten.
– Semmi okod az aggodalomra.
Charlie égnek emelte a szemét. Az elméjében kezdett megfogalmazódni a kérdés, hogy vajon Bella és én kerültünk-e már testi kapcsolatba. Kedvesem nem is sejtette, hogy az apja a felvilágosítását tervezi. Már előre mosolyogtam a kettőjükre váró kínos pillanatokon.
Bella visszafordult a mosogatóhoz, és leengedte a vizet. – Szóval a leckém készen van, megfőztem a vacsorádat, elmosogattam, és már nem vagyok szobafogságra ítélve. Akkor most elmegyek. Legkésőbb fél tizenegyre itthon vagyok – állította kész tények elé az apját.
– Hová mész? – Charlie újra elvörösödött.

Copyright

myfreecopyright.com registered & protected