A Thunderstorm blog bemutatkozik


Kedves Látogató!

Üdvözöllek nálam!

Ezen a blogon az Eclipse-et olvashatod Edward szemszögéből. Mit érzett, mikor Bella visszautasította a leánykérést? Hogyan élte meg, ahogy Bella és Jacob barátsága egyre szorosabbá válik? Mi játszódott le benne, amikor távol kellett maradnia a tűzvonaltól, és amikor végül szemtől szembe állt Victoriával? Remélem, minderre fény derül a történetben. :)

Jó olvasást kívánok Neked! :)

Érezd jól magad nálam, és kérlek, tisztelj meg pár sorban a véleményeddel! :)

Köszönettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>


Idézet

„Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.”

/Viktor Hugo/



2010. december 19., vasárnap

3. Óvintézkedés (1. rész)

MÁSNAP BELLA MEGÍRTA RENÉE-NEK, HOGY A HÉTVÉGÉN MEGLÁTOGATJUK. Az édesanyja nagyon örült a hírnek. Régen találkozott nyugodt körülmények között a lányával.
Természetesen voltak aggályaim a viszontlátást illetően, hiszen Renée is jól tudta, milyen állapotba került Bella miattam. Arra számítottam, hogy hasonló ellenszenvet érez irántam, mint Charlie. Kellemes csalódásként ért, amikor a repülőtéren meleg öleléssel fogadott. A gondolatai viszont telve voltak aggodalommal.
Anyatigrisként elemezte minden mozdulatomat. Azonnal felfigyelt a lánya és köztem lévő szoros kötelékre.

Pénteken napnyugta után szállt le a gépünk Jacksonville-ben. Nyilvánvaló okok miatt nem kockáztathattam meg a napközbeni érkezést. Renée és Phil a reptéren vártak minket. Phillel még nem találkoztam, ez volt az első alkalom. Szimpatikus volt számomra a gondoskodó férj szerepében.
Ő is aggódott Belláért, ahogy az édesanyja és az édesapja. De kívülállóként jobbnak látta, ha nem avatkozik bele.
Anya és lánya rögtön egymás karjába ugrottak, közben pedig úgy sikongattak, mint két éretlen kamasz. Mulatságosnak találtam a jelenetet, és leírhatatlan örömmel töltött el, hogy ilyen boldognak és felszabadultnak láthatom az én Bellámat.
A napsütötte városban nem közlekedhettem fényes nappal. Jó előre kitaláltam magamnak egy nem létező félévzáró dolgozatot, hogy a nap nagy részét a szobában tölthessem.
Féltem a lelepleződéstől, de Bella elvesztésétől ezerszer jobban. Ennyit megért számomra, hogy tökéletes biztonságban tudhattam a nősténytől. Akár Volterra főterére is hajlandó lennék kiállni ragyogó napsütésben, ha ezzel megóvhatom az életét.
Renée kedvesen tudakolta, milyen utunk volt, és megértően megjegyezte, hogy biztosan fáradtak vagyunk. Engem a vendégszobában szállásoltak el, míg Bella a számára fenntartott szobában tért nyugovóra. Az édesanyja még mindig abban reménykedett, hogy a lánya visszatalál a napfényre. Nem is sejtette, hogy Bella a legnagyobb sötétségben kíván élni, méghozzá önszántából.
Ha átváltoztatom Bellát, akkor elveszem tőle az esélyt egy normális életre, gyerekekkel és családdal. Az unokái sosem fogják nagymamának szólítani, és sosem öregedhet meg békességben. Az egyetlen társ én leszek számára; az állandóság szimbóluma. Sosem hajthatja többé álomra a fejét, az élet egy soha véget nem érő éjszakává változik, és Ő örökre tizennyolc éves marad. Megölöm Őt, hogy velem maradhasson.
Az elkövetkezendő egy évben végig kell néznem, ahogy vérszomjas szörnyetegként, az éhségtől vöröslő szemekkel táplálék után sóvárog. Sosem láthatja többé Renée-t és Charlie-t, vagy azokat, akiket szeret.
De a másik oldalon ott volt a biztonsága, ami mindennél fontosabb számomra. A gondolat, hogy a természetellenes létezésemmel nap mint nap veszélybe sodrom, belülről marcangolt. Ha átváltoztatom, akkor a legtöbb veszély elhárul. Victoria soha többé nem fogja fenyegetni Őt. Minden éremnek két oldala van. Jelen esetben egyik sem kecsegtet semmi jóval. Vérszomjas szörnyeteg vagy védtelen préda?!
Sokkal boldogabb lettem volna, ha van más választásom, de Bella és a családom kész tények elé állítottak. Ennek ellenére még mindig kétségbeesetten kerestem a megoldást, bár tudtam, nem fogom megtalálni. Ígéretet tettem Bellának, hogy mellette maradok, amíg el nem küld, és be is tartom. De úgy éreztem, képtelen vagyok elvenni az életét, még ha Ő maga is kér erre.

Renée egész idő alatt tanulmányozott minket. Kezdtem kísérleti alanynak érezni magam. Semmi sem kerülte el a figyelmét. Úriember lévén a jelenlétében kerültem minden érintkezést a lányával, de ő minden apró, szinte észrevehetetlen mozdulatunkból olvasott. Phil egész hétvégén nagyon elfoglalt volt, így Renée-nek alkalma nyílt még jobban megfigyelni minket.
Amikor vasárnap reggel négyszemközti beszélgetésre invitálta Bellát, már nagyon jól tudtam, miről lesz szó. Renée éleslátása egészen figyelemreméltó; teljesen másként látja a világot, mint a többi ember. Olyan, mint egy kisgyerek, de egyszerű gondolkodásával kiszűri a lényeget, megragadja és nem ereszti.
Úgy tekintett rám, mint egy oltalmazó pajzsra. Észrevette, hogy bármelyik pillanatban kész vagyok megvédeni a lányát. Valamelyest megnyugtatta, hogy Bella biztonságban van mellettem, de ugyanennyire zavarta is a dolog. Úgy érezte, hogy Bellával közös titkot őrzünk. Ha tudná, hogy ebben egyáltalán nem tévedett…
Némiképp aggódtam, hogy Bella a színészi képességeivel nem lesz képes eloszlatni Renée aggodalmait. De szerencsére tévedtem. Amikor visszatértek a partról, Renée teljesen elbizonytalanodott: úgy vélte, a lányának igaza van, és megint túl sok rémtörténetet olvasott.

A repülőtérre Renée vitt ki minket, és búcsúzáskor megkért, hogy nagyon vigyázzak a lányára.
– Úgy lesz – ígértem mosolyogva.



***



– Nagyon csendes voltál egész úton – jegyeztem meg Bellának már az autóban ülve. – Felkavarodott a gyomrod a repüléstől?
– Nem, semmi bajom – válaszolta.
– Szomorú vagy, hogy el kellett jönnünk?
–Igen, de azt hiszem, legalább annyira meg is könnyebbültem. – Kérdőn néztem rá. – Renée sok szempontból… annyival… jobb megfigyelő, mint Charlie. Egész ideges lettem tőle.
Felnevettem. Ami igaz, az igaz.
– Anyád észjárása nagyon érdekes. Majdnem olyan, mint egy gyereké, ugyanakkor roppant éleslátó. Másként látja a dolgokat, mint a többi ember.
Bella nem szólt semmit, a gondolataiba mélyedt – feltételeztem, hogy az édesanyján mereng –, aztán nem sokkal később álomba merült. Mélyen felsóhajtottam. Elmúlt a veszély. Egyelőre. De résen kell lennünk!

Mutatóujjammal végigsimítottam az arcán, amikor leparkoltam a feljárójukon a járőrkocsi mögött.
– Ébredj, Csipkerózsika! Otthon vagyunk – mondtam, miközben lehajoltam, és lágy csókot nyomtam a homlokára.
Szerelmem lassan kezdett ébredezni. Kiszálltam, majd megkerültem az autót, hogy kinyissam neki az ajtót. A verandán égett a villany. Charlie a nappali ablakából kilesett egy pillanatra. A gondolatai Jacob Black nevét harsogták az elmémben. A kölyök számtalanszor kereste Bellát a mai napon. Hát persze, ellenőrizni akarta, hogy nem szegtem-e meg a szerződést. Az az átkozott kutya! A vonásaim megkeményedtek, mialatt kitártam Bellának az ajtót.
– Mennyire rossz a helyzet? – kérdezte az arckifejezésemet látva.
– Charlie-val nem lesz gond – válaszoltam. – Hiányoztál neki.
Bella gyanakvóan fürkészte az arcomat. Az egyetlen dolog, amely beárnyékolta a boldogságomat, az Jacob Black személye volt. A létezése emlékeztetett rá, hogy szörnyeteg vagyok. Nagyon jól tudtam, hogy milyen érzelmeket táplál Bella iránt, hogy sokkal többet jelent számára egy barátnál, és csak meg akarja védeni. Saját magát sokkal kevésbé tartja szörnyetegnek, mint engem. De jelenleg ő sokkal nagyobb veszélyt jelent számára nálam.

2010. december 5., vasárnap

2. Félhomály (7. rész)



BELLA ELLÉPETT AZ ABLAKTÓL, mikor beugrottam rajta. Óvatosan közeledtem felé; tisztában voltam vele, hogy még mindig dühös rám.
– Sajnálom – suttogtam lágyan, és így is gondoltam. Jacob mellette volt, amikor én magára hagytam. Ha ő nincs, talán Bella már nem élne. De visszajöttem. Mostantól az én feladom megvédeni, még Jacob Blacktől is.
– Én is – jelentette ki dacosan.
– Bella, nem engedhetlek a közelébe! Nem tehetem – sóhajtottam kétségbeesetten, miközben megtorpantam.
A pillantása megenyhült; megforgatta a szemeit, majd mély levegőt vett. – Jake nem veszélyes – mondta, minden egyes szót külön kihangsúlyozva.
– Egy fiatal vérfarkas igenis veszélyes! – A hangom ingerültebbé vált; egy pillanatra megfeledkeztem magamról.
Ott álltunk egymással szemben, arra várva, hogy egyikünk feladja, de túl makacsnak bizonyultunk mindketten. Reméltem, hogy egy perccel később rádöbbenek, az egészet csak képzeltem. Ha képes lettem volna álmodni, akkor sem fordult volna meg a fejemben, még a legmerészebb rémálmomban sem, hogy az első komolyabb vitánkat Jacob Black miatt folytatjuk le. Bellát ismerve nem ez lesz az utolsó nézeteltérésünk az ügyben, de ebben a pillanatban csak arra vágytam, hogy átölelhessem, megkísérelve a lehetetlent: kitörölni elmémből annak az átkozott kutyának még a puszta gondolatát is.
Tétován léptem közelebb, miközben átfogtam a derekát. – Bella, én nem akarlak elszakítani a barátodtól, csak meg akarlak védeni. – A kezemmel végigsimítottam selymes arcbőrén.
– Tudom, de ahogy te is mondtad, ő a barátom – sóhajtotta fájdalmasan, amitől úgy éreztem, halott szívem összeszorul. Megadóan a mellkasomra hajtotta a fejét, jelezve, hogy mára lezártnak tekinti a vitát. Hosszú percekig csak öleltük egymást, mintha soha nem akarnánk elengedni a másikat.
Nem akartam szomorúnak látni Őt, akár a csillagokat is a lába elé helyeztem volna, ha ezzel boldoggá tehetem. De nem adhattam meg neki, amire vágyott, nem hagyhattam, hogy veszélybe sodorja magát.
Charlie lépteinek hangja lassan kúszott be az elmémbe, ahogy ráérősen felfelé sétált az emeletre. Finoman eltoltam magamtól szerelmemet, miközben a derekát még mindig átfogtam.
– Charlie – suttogtam halkan, majd eltűntem a gardróbszekrényben.
Bella futó pillantást vetett rám, majd felkapta a piperetáskáját, és kiviharzott a fürdőszobába.
A percek csigalassúsággal teltek, és féltem, hogy a feszültség szikrája újra fellobbanthatja a vitát, amíg várok rá. Ha Jacob Black normális, egyszerű ember lenne, akkor nehezen, de lemondanék Bella szerelméről. De sajnos nem az! Valószínűleg én vagyok ettől a legboldogtalanabb. Ha nyugodt szívvel rábízhatnám Őt, akkor nem kellene hozzám hasonló szörnyeteggé tennem egy ilyen csodálatos lényt, mint Bella. Ő engem akar, a jéghideg, márványbőrű, lelketlen vámpírt, és én mellette maradok, amíg ez a kívánsága.
Kínzó gondolataim tengeréből szerelmem illata szakított ki, mely jóleső, gondtalan boldogsággal árasztotta el az érzékeimet. Mozdulatlanul feküdtem az ágyán. Miközben közelebb lépett, a tekintetünk összeforrt. Bebújt a takaró alá, szorosan az oldalamhoz fészkelve magát. Védelmezően átöleltem, és alig hallhatóan dúdolni kezdtem az altatódalát.
– Találkoznom kell Jacobbal! Muszáj – mormolta, mielőtt belépett az álmok országának kapuján.
– Aludj, kedvesem! – hagytam rá, lágy csókot lehelve a hajába.
Jacob Black kellemetlen mellékhatása az én majdnem végzetes baklövésemnek. El kell viselnem, mint Bella legjobb barátját. Ők ketten semmiben sem hibásak. Nem is féltékenységből akarom távol tartani a fiútól, hanem mert kiszámíthatatlan és veszélyes. Bella tökéletesen tisztában van az indokaimmal, ahogy én is az övéivel, de ez semmin sem változtat!

Copyright

myfreecopyright.com registered & protected