A Thunderstorm blog bemutatkozik


Kedves Látogató!

Üdvözöllek nálam!

Ezen a blogon az Eclipse-et olvashatod Edward szemszögéből. Mit érzett, mikor Bella visszautasította a leánykérést? Hogyan élte meg, ahogy Bella és Jacob barátsága egyre szorosabbá válik? Mi játszódott le benne, amikor távol kellett maradnia a tűzvonaltól, és amikor végül szemtől szembe állt Victoriával? Remélem, minderre fény derül a történetben. :)

Jó olvasást kívánok Neked! :)

Érezd jól magad nálam, és kérlek, tisztelj meg pár sorban a véleményeddel! :)

Köszönettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>


Idézet

„Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.”

/Viktor Hugo/



2011. február 28., hétfő

3. Óvintézkedés (3. rész)



Sziasztok!

Meghoztam a legújabb fejezetet és vele együtt a meglepetést:
Atyus több mint egy hónapja egy honlap létrehozásán fáradozik, íme:
Kattintsatok a képre! :)
Ide került fel a meglepetés novella, amit a következő linken érhettek el:
Ezzel szeretném meghálálni Nektek a kommenteket az előző fejezetrészhez és a türelmeteket, amivel kivártátok, hogy összeszedjem az erőmet. :)
Jó nézelődést kívánok a honlapomon! :)

Csók!
Aby



SZERELMEM BÁNATOS ARCKIFEJEZÉSÉT LÁTVA HALOTT SZÍVEM ÖSSZESZORULT, miközben szorosabban zártam védelmező karjaimba.
– Oké, mindenki menjen azonnal órára! – mondta az igazgató szigorúan, megjelenve a hátunk mögött. – Utat engedne, Mr. Crowley?
Mr. Greene gondolatai lassan kúsztak be az elmémbe. Nem értette, mi okozta a felfordulást a parkolóban.
– Eredj iskolába, Jake! – súgta Bella aggodalmasan a fiúnak.
Elengedtem Őt, de a kezét még mindig fogtam, és újra magam mögé toltam.
– Komolyan beszélek! Mire megfordulok, aki még mindig itt ácsorog, azt bezárom ma délutánra! – fenyegetőzött az igazgató, átverekedve magát a körénk gyűlt tömegen.
A büntetés ígérete lassan szétoszlatta a bámészkodókat.
– Ah, Mr. Cullen! Valami problémánk van? – kérdezte, mikor észrevett minket.
– Nem, semmi, Mr. Greene. Éppen órára igyekeztünk – válaszoltam nyugodt hangon.
– Remek, remek – bólogatott. – A barátjával, úgy rémlik, még nem találkoztam. – Végigmérte a fiút, miközben arra gondolt, hogy vajon mi dolgom lehet egy ilyen kétes kinézetű alakkal. – Talán egy új diákunk?
– Nem én – szemtelenkedett Jacob.
– Akkor azt ajánlom, hagyja el az iskola területét, fiatalember, de nagyon sürgősen, mert hívom a rendőrséget!
A kutya szélesen elvigyorodott: Állok elébe! Úgyse jártam még Charlie-nál az őrsön. Épp ideje benéznem hozzá! – Éreztem, hogy a kezem ökölbe szorul, ahogy meghallottam a pimaszságait a fejemben.
– Igenis, Uram! – szalutált, tovább ingerelve Mr. Greene-t és engem is.
Felült a motorjára, majd berúgta. Játszotta a nagylegényt: éles szögben megfordult, aztán távozott egy „Még találkozunk!”-ot hátrahagyva az elmémben.
– Mr. Cullen, elvárom, hogy figyelmeztesse a barátját, a jövőben tartózkodjék az efféle illegális behatolástól! – fordult hozzám az igazgató.
Újabban bűnözőkkel barátkozik? – kérdezett rá az elméjében.
– Nem a barátom, Mr. Greene, de át fogom neki adni a figyelmeztetést – ígértem szenvtelenül.
– Értem. Ha esetleg valami kellemetlenségtől tart, én igazán örömmel…
Azért az a fiú legalább kétszer akkora, mint a mi Edwardunk.
– Nincs ok az aggodalomra, Mr. Greene! Nem lesz semmiféle kellemetlenség – biztosítottam.
– Hát remélem, hogy igaza van – zárta le végül a dolgot. – No, akkor ideje órára menni. Ez magára is vonatkozik, Miss Swan! – nézett Bellára.
Határozottan bólintottam, és sürgetően magam után húztam Őt.

– Jól vagy? Biztos, hogy be akarsz menni? – faggattam suttogva, mikor kellően eltávolodtunk az igazgatótól.
– Igen – válaszolta, de láttam rajta, hogy valami nagyon is foglalkoztatja. Nem volt lehetőségem rákérdezni, mert Mr. Greene ott volt a nyomunkban.
Az angolóra már elkezdődött; gyorsan leültünk a helyünkre. Mr. Berty épp egy Frost-verset olvasott fel. Bosszantotta a késésünk, de nem tette szóvá, nehogy kizökkenjen a költemény ritmusából.
Bella hirtelen kitépett egy lapot a füzetéből, és kapkodva írni kezdett. Érdeklődve figyeltem kezének mozdulatait. Mikor elém tolta a cetlit, már pontosan tudtam, hogy mi áll rajta.

Mi történt? Mondj el mindent! És felejtsd el azt a hülyeséget, légy szíves, hogy engem kímélni kell!

Egy mély sóhajjal adtam meg magam, és mindent leírtam neki a szombaton történtekről:

Alice látta, hogy Victoria visszajön. Puszta elővigyázatosságból vittelek el a városból. Soha nem engedném, hogy a közeledbe kerüljön. Emmett és Jasper kis híján elkapta, de úgy látszik, ösztönösen tudja, hogyan játszhatja ki őket. Menekülés közben hajszálpontosan követte a quileute-ok határvonalát, mintha csak térképet olvasna. Az sem segített, hogy Alice képességeit semlegesítette a quileute-ok felbukkanása. Igazság szerint el is kaphatták volna Victoriát, ha mi nem kerülünk az útjukba. Az a nagy szürke úgy látta, hogy Emmett átlépett a határon, és valamiért úgy vélte, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ezt meg persze Rosalie nem hagyhatta annyiban, úgyhogy mindenki felhagyott az üldözéssel, hogy megvédelmezze a társait. Carlisle és Jasper lecsillapította a kedélyeket, még mielőtt a dolog elfajult volna. De addigra már Victoria árkon-bokron túl járt. Ez minden.

Diszkréten elé csúsztattam a levelet, és feszülten figyeltem a reakcióját. Láttam, ahogy összerezzen a félelemtől, miután végigolvasta. Szerettem volna megnyugtatni, hogy az az átkozott nőstény egy ujjal sem érhet hozzá, de erre nem ez volt a legmegfelelőbb hely.
Gondosan kiradírozta a válaszomat, majd írni kezdett a lap tetejére.

És Charlie? Victoria őt is...

Határozottan megráztam a fejem, biztosítva, hogy az édesapja egyáltalán nem forgott veszélyben. Kinyújtottam a kezem a cetliért, hogy válaszolhassak neki, de ő, tudomást sem véve erről, újabb sorokat rótt a papírra.

Nem tudhatod. Lehet, hogy épp ezt forgatta a fejében, mert nem voltál itt. Rossz ötlet volt Floridába repülni.

Feldúltan húztam magam elé a lapot.

Nem engedhettem, hogy egyedül repülj! Amilyen balszerencsés vagy, még a fekete doboz sem maradt volna meg a gépből.

Bella bosszúsan összehúzta a szemöldökét a szavaimra. Olyan bájos volt, amikor haragudott, és a válaszával minden gondomat elfelejttette velem, de csak egy rövid időre.

Jó, tegyük fel, olyan peches vagyok, hogy lezuhan a gép.
Mégis, mit tudnál csinálni ilyen helyzetben?

Elfojtottam egy mosolyt.

Miért is zuhan le a gép?

A pilóta kiütötte magát. Holtrészeg.

Egyszerű. Onnantól én vezetném a gépet.

A válasz magától értetődő volt. Érzéki ajkait rágcsálva igyekezett újra próbára tenni.

Mind a két motor felrobbant, halálos spirálban zuhanunk a föld felé.

Megvárom, míg elég közel kerülünk a földhöz, szorosan megragadlak, kirúgom a falat, és ugrok. Aztán visszarohanok veled a baleset színhelyére, és ott téblábolunk, mint a világtörténelem két legszerencsésebb túlélője.

Rám meredt, de nem szólt semmit.

Legközelebb el kell mondanod!

Egy végtelennek tűnő pillanatig egymás szemébe néztünk. Az arca még mindig falfehér volt; könnyektől csillogó csokoládébarna szemeit nedvesen ölelték körül hosszú szempillái. Győzött! Felsóhajtottam, azután határozottan bólintottam neki.

Kösz!

Villámgyorsan nyúltam a cetliért. Bella értetlenül pislogott, miközben Mr. Berty a padunkhoz lépett.

Nem osztaná meg velünk ezeket a minden bizonnyal érdekes feljegyzéseket, Mr. Cullen? – dörrent rám.
A jegyzeteimet? – kérdeztem ártatlanul, felemelve egy lapot a padomról.
Mr. Berty dühösen vette tudomásul, hogy mindent szóról szóra leírtam, majd visszatért a katedrára.
A minket körülvevő diákok gondolatai a parkolóbeli incidens körül forogtak. Nem figyeltem a halk susmorgásra a fejemben, mert valami sokkal fontosabb foglalkoztatott.

2011. február 13., vasárnap

3. Óvintézkedés (2. rész)



MIUTÁN KIVETTEM A CSOMAGTARTÓBÓL BELLA KÉZIPOGGYÁSZÁT, BEMENTÜNK A HÁZBA. Charlie az ajtóban állva fogadott minket.
– Isten hozott idehaza, kölyök! – kiáltotta kitörő örömmel, miközben a gondolatai még mindig Jacob telefonhívásai körül forogtak. – Milyen volt Jacksonville?
– Párás és szúnyogos – válaszolta Bella fintorogva. Szerettem volna belelátni a fejébe, hogy vajon tényleg így vélekedik-e a napsütéses városról.
– Szóval Renée-nek nem sikerült rábeszélnie a Floridai Egyetemre? – Charlie elméjében szomorú képek jelentek meg. Tisztában volt vele, hogy hamarosan el kell válnia a lányától. Nem is sejtette, hogy ez a búcsú örökre szól.
– Megpróbálta. De én jobb szeretem inni a vizet, mint belélegezni.
– És te? Jól érezted magad? – pillantott felém kelletlenül.
– Igen – válaszoltam udvariasan. – Renée nagyon szívélyes volt.
– Hát… hm, remek. Örülök, hogy jól szórakoztál. – Persze gondolatban egészen másként vélekedett. Visszafordult Bellához, és szorosan megölelte. Üres volt nélküle a ház, és Charlie örült, hogy végre megint a közelében tudhatja.
– Lenyűgözöl – suttogta neki szerelmem. Láthatóan meglepte az apja reakciója.
– Tényleg nagyon hiányoztál, Bells! – vallotta be Charlie halkan. – Főként a főztöd. Ha nem vagy itt, pocsék a kaja. – Természetesen nem csak erről volt szó, de a rendőrfőnök nem akart érzelgősnek tűnni. Főleg az én jelenlétemben.
– Akkor megyek, összeütök valamit.
– Nem hívnád fel előbb Jacobot? – Éreztem, hogy az arcvonásaim megkeményednek és a kezem akaratlanul is ökölbe szorul. – Reggel hat óta ötpercenként nyaggat, hogy szóljak neked. Megígértem, hogy azonnal felhívod, amint megjössz, még mielőtt kicsomagolnál.
– Jacob beszélni akar velem? – hitetlenkedett Bella.
– Mi az hogy! Azt nem volt hajlandó elárulni, miről van szó, csak annyit mondott, hogy fontos. – Charlie nem zavartatta magát. Az elméjét olyan képek árasztották el, amelyeken Bella sugárzik a boldogságtól Jacob oldalán. A következő pillanatban megszólalt a telefon. – Ez megint ő lesz, le merném fogadni egy havi fizetésembe – morogta.
– Majd én felveszem. – Bella a konyhába sietett, én pedig követtem.
– Halló! – szólt bele a készülékbe.
– Szóval megjöttél – mondta a kölyök a vonal végén.
– Igen – válaszolta Bella, miután megköszörülte a torkát.
– Miért nem hívtál vissza? – vonta kérdőre a kutya. Elfojtottam egy morgást, és próbáltam türtőztetni magam, hogy ne vegyem ki azonnal a kezéből a kagylót.
– Mert pontosan négy másodperccel ezelőtt értem haza, és Charlie éppen közölte, hogy hívtál, amikor megszólalt a telefon – vágott vissza Bella dühösen.
– Ah. Akkor bocs – dünnyögte a fiú.
– Semmi baj. Szóval miért zaklattad egész nap Charlie-t?
Örültem, hogy szerelmem rögtön a tárgyra akar térni. Én is minél előbb szerettem volna megtudni, mi ennyire halaszthatatlan.
– Beszélni akarok veled – jelentette ki Jacob.
– Aha. Erre azért magamtól is rájöttem. Hát akkor rajta!
Feszülten vártam, hogy a kutya elsírja bánatát Bellának.
– Mész holnap iskolába? – kérdezte végül.
– Hát persze. Miért ne mennék?
– Nem tudom. Csak úgy kérdeztem. – Újabb idegtépő szünet következett.
– Szóval miről akartál beszélni, Jake? – faggatózott Bella. Ő sem volt oda ezért az időhúzásért.
– Igazából semmiről, azt hiszem. Csak… hallani akartam a hangodat – hangzott a bugyuta válasz.
Majd’ megőrültem, hogy nem hallom a fiú gondolatait; túl nagy volt a távolság. Fogalmam sem volt, mire megy ki a játék. Vajon azért nem mer beszélni, mert tökéletesen tudja, hogy itt állok Bella mellett? Emiatt tétovázik?
– Aha, értem. Annyira örülök, hogy felhívtál, Jake! Én… – Halott szívem összeszorult. Tisztában voltam vele, hogy Bella miattam nem fejezi be a mondatot.
– Mennem kell – mondta a kutya közömbösen.
– Mi? – hitetlenkedett szerelmem. Láttam az arcán, hogy a kölyök szavai fájdalmat okoznak neki.
– Nemsokára beszélünk, oké?
– De Jake…
A vonal búgni kezdett. A fiú már le is tette a készüléket.
– Hát ez rövid volt – mormolta Bella maga elé.
– Minden rendben? – kérdeztem halkan. Aggodalommal töltött el, hogy nem tudom, mire készül Jacob. Miért zaklatta Charlie-t egész nap egy ilyen jelentéktelennek tűnő párbeszéd miatt?
Szerelmem lassan felém fordult, és a szemembe nézett. – Fogalmam sincs. Nem értem, mi volt ez… – Ő is ugyanolyan értetlenül állt a történtek előtt.
– Te valószínűleg hamarabb rájössz, mint én. – Elfojtottam egy mosolyt, ahogy arra gondoltam, Bella furcsán működő agytekervényei biztosan feltárják, mi folyik itt.
– Ühüm – motyogta.
A hűtőhöz ment, hogy elkészítse Charlie vacsoráját. A gondolataiba mélyedt; erősen koncentrált, hogy megfejtse Jacob hívásának okát. Figyeltem a mozdulatait, miközben a mosogatónak dőltem. Én is ugyanazzal a problémával néztem szembe, mint ő: Mit akarhatott a korcs? Miért kereste ennyire kitartóan Bellát? El akarta neki mondani, mi történt a hétvégén, vagy rajta keresztül akart figyelmeztetni, hogy tartsuk magunkat távol a határvonaltól? De ha így van, akkor miért nem beszélt?
Bella hirtelen megtorpant a konyha közepén, az arca falfehérré változott. Az ujjai közül kicsúszott a műanyag doboz. Gondolkodás nélkül kaptam utána, és behajítottam a mosogatóba, majd átkaroltam kedvesem derekát.
– Mi a baj? – suttogtam a fülébe. Kábultan megcsóválta a fejét. – Mi a baj, Bella? – kérdeztem újra kétségbeesetten, mialatt megráztam a vállánál fogva. A viselkedése aggodalommal töltött el.
– Azt hiszem… azt hiszem, csak ellenőrizni akart – motyogta halkan. – Szerette volna biztosan tudni. Mármint, hogy még ember vagyok-e. – Megdermedtem. Elfojtottam egy morgást, ami végül hangos szisszenésként hagyta el az ajkaimat, ahogy összeszorítottam a fogam. – El kell mennünk innen. Még azelőtt… Nehogy megszegjük a szerződést. Soha többé nem jöhetünk ide vissza!
– Tudom. – Még szorosabban a mellkasomhoz húztam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Tudatni akartam vele, hogy biztonságban van, vigyázok rá. Dühös voltam a korcsra, de leginkább saját magamra. Nem hihettem komolyan, hogy ennyiben hagyja a dolgot. Hogy harc nélkül átengedi nekem Bellát.
Charlie megköszörülte a torkát a hátunk mögött. Szerelmem kipirult arccal azonnal kiszabadította magát az ölelésemből. Visszamentem a mosogatóhoz, mialatt egyre csak a kutyán jártak a gondolataim. Csak homályosan érzékeltem az eseményeket magam körül. Meredten figyeltem Őt, ahogy a vacsorakészítéssel foglalatoskodik.
Megkönnyebbültem, hogy a fiú végül semmit sem mondott a hétvégén történtekről. Alice ma délelőtt hívott fel, amíg Bella a parton beszélgetett Renée-vel. Kis híján összeroppantottam a készüléket, mikor tudomást szereztem az összetűzésről. Mialatt a vérfarkasok foggal-körömmel védték a területüket, a nőstény kihasználta az alkalmat a menekülésre. Amint Emmett utána iramodott és óvatlanul átlépte a határvonalat, az egyik korcs rögtön rávetette magát. Victoria pedig odébbállt a zűrzavarban. Tisztában volt azzal, hogyan tudja kijátszani őket. Ravaszul taktikázott.
Nem számoltam a vérfarkasokkal és a heves vérmérsékletükkel. Abban reménykedtem, hogy a rémálomnak szombat éjjel vége szakad, de a józan eszem azt súgta, nem lehet ilyen egyszerű.



***



Másnap reggel gyanútlanul tartottam Bellával az iskola felé. Az izmaim megfeszültek, ahogy meghallottam a kutya gondolatait: Most aztán megmondom a magamét annak az átkozott vérszívónak! A szerződés az szerződés! Görcsösen szorítottam a kormányt, és jól láttam, miként tűnnek fel rajta vékony hajszálrepedések.
– Ha arra kérnélek, hogy tegyél meg nekem valamit, megbíznál bennem? – kérdeztem halkan.
– Az attól függ! – válaszolta Bella, mikor beértünk a parkolóba.
– Féltem, hogy ezt fogod mondani.
– Mit akarsz, mit tegyek, Edward?
– Szeretném, ha itt maradnál az autóban. – Leparkoltam a szokásos helyünkre, majd leállítottam a motort. – Ha itt várnál, amíg visszajövök érted – néztem rá kérlelően.
– De… miért? – A pillantása a járdára szegeződött. Már tökéletesen értette, miért kérem, hogy várjon a kocsiban. – Ah…
– Hibás következtetésre jutottál tegnap este. Azért kérdezte az iskolát, mert tudta, hogy ahol te vagy, ott engem is megtalál. Biztonságos helyet keresett, ahol a beszélgetésünknek tanúi is vannak – mondtam higgadtan. Igyekeztem nyugodt maradni, amennyire a körülmények lehetővé tették.
– Nem maradok az autóban – makacskodott.
– Naná, hogy nem. Na, jó, akkor gyerünk, essünk túl rajta!
Megfogtam Bella kezét, és elindultam a kutya felé. A látvány egyenesen a szívébe mart. Éreztem a dühét, az elkeseredettségét, hogy mennyire igyekszik uralkodni az indulatain.
Szemtől szembe álltam vele. Bellát kicsit magam mögé toltam; az Ő biztonsága volt a legfontosabb. Erre kellett koncentrálnom, nem veszíthettem el a fejem.
– Fel is hívhattál volna. – Nem fecséreltem az időmet udvariaskodásra. Azt akartam, hogy minél előbb eltűnjön innen. El Bella közeléből.
– Sajnálom! Piócák nem szerepelnek a telefonkönyvemben – vigyorgott nagyképűen.
Vigyázz, mert mindjárt az arcodra fagyasztom azt a bárgyú vigyort!
– Természetesen Belláéknál is elérhettél volna. Nem ez a legalkalmasabb hely, Jacob! Megbeszélhetnénk ezt később? – kérdeztem könnyedén, pedig az idegeim jóformán pattanásig feszültek. Nem akartam, hogy kedvesem tudomást szerezzen a hétvégi eseményekről.
– Persze, persze. Suli után majd benézek a kis családi kriptátokba! – mondta pökhendien. – Most miért nem jó?
Végignéztem a parkolón. Az iskola tanulói kíváncsian figyeltek bennünket. El sem tudták képzelni, hogy a sima modorú Edward Cullennek mi dolga lehet egy utcagyerekkel.
– Hiszen én már úgyis tudom, mit akarsz mondani – emlékeztettem diszkréten. Nem akartam, hogy rajtunk kívül bárki is hallja, miről folyik a beszélgetés. – Az üzenetet megkaptuk. Vedd úgy, hogy figyelmeztettél bennünket – pillantottam Bellára.
– Figyelmeztetett? Miről beszéltek? – faggatott szerelmem.
– Te nem mondtad el neki? – hüledezett a kutya. – Mi az, félsz, hogy a mi oldalunkra állna?
– Kérlek, hagyd ezt, Jacob! – mondtam nyugodt hangon.
– Miért? – provokált tovább.
– Mi az, amit nem tudok, Edward? – Figyelmen kívül hagytam a kérdését, és továbbra is némán meredtem az ellenségre.
– Jake? – szólította meg Bella a korcsot, hogy belőle szedje ki a választ.
– Hát nem mondta el, hogy az a nagydarab… testvére átlépte a határt szombat este? – Minden egyes szava mély megvetésről tanúskodott, ahogy a gondolatait is átitatta a gyűlölet. – Paulnak minden oka megvolt rá, hogy…
– Az még a senki földje volt – szűrtem a fogaim közt.
– Frászt! – köpte dühösen. Az önuralma csupán egy vékony cérnaszálon függött. Egész testében reszketett, közel állt hozzá, hogy elveszítse a kontrollt. Gyorsan megrázta a fejét, majd vett két mély lélegzetet.
Uralkodnod kell magadon! Nem veszítheted el a fejed! Nyugi, Jake! Nyugi! – visszhangzottak a fejemben a gondolatai.
– Emmett és Paul? – suttogta Bella. – Mi történt? Összeverekedtek? – kérdezte rémülten. – Miért? Paul megsebesült?
– Senki nem verekedett össze senkivel – válaszoltam gyengéden. – Senki nem sebesült meg. Ne aggódj! – próbáltam megnyugtatni.
– Te egy szót se szóltál neki, igaz? – világosodott meg hirtelen Jacob. – Ezért vitted el innen? Hogy ne tudja meg, hogy…
– Most menj! – vágtam a szavába. Az elmémet elöntötte a gyűlölet. Hogy jön ez a kölyök ahhoz, hogy veszélybe sodorja Bellát? Mégis hogyan gondolja, hogy engedem neki megrémíteni Őt?
– Miért nem mondtad el neki?
A következő pillanatban Bella kétségbeesetten kezdett levegő után kapkodni.
– Visszajött értem! – fuldokolta.
Szorosan a karjaimba zártam Őt, de egy pillanatra sem feledkeztem meg a veszélyről. Úgy helyezkedtem, hogy minél távolabb legyen a kutyától.
– Minden rendben van – suttogtam lágyan. – Nincs semmi baj! Nem engedem, hogy a közeledbe kerüljön – ígértem neki –, nincs semmi baj! Ez már elég válasz a kérdésedre, korcs? – vicsorogtam rá.
– Nem gondolod, hogy Bellának joga van tudni? Az ő életéről van szó.
– Miért kell megrémíteni, amikor egy pillanatig sem volt veszélyben?
– Még mindig jobb, ha megijeszted, mint ha hazudsz neki – vágott vissza.
– Tényleg úgy gondolod, hogy jobb őt bántani, mint megvédeni? – mormoltam, miközben letöröltem a könnyeket szerelmem arcáról.
– Bella erősebb, mint gondolnád! Kibírt ő már ennél rosszabb dolgokat is.
Összerándultam, miközben képek jelentek meg az elmémben. Szörnyű víziók, ahogy Bella katatón állapotban fekszik az egyik korcs karjaiban. Láttam, ahogy először látogatja meg a fiút. Az arca kifejezéstelen, a szemei fénytelenek. – Ez vicces. – Távolról érzékeltem csak a kutya elégedett hangját. Marcangolt a bűntudat.
Nem tehettem semmisé, amit akkor elkövettem Bella ellen. Pokoli kínt éltem át, amikor láttam, hogy képtelen zenét hallgatni és a mellkasát átkarolva küzd a fájdalommal. Ki akartam nyújtani a karom a vízió felé, magamhoz ölelni, és egyszerűen azt mondani: Itt vagyok.
– Mit művelsz vele? – kérdezte szerelmem aggodalommal teli hangon.
– Semmi különöset, Bella – válaszoltam csendesen, miközben a kutya még mindig az emlékeivel gyötört. – Jacobnak csak jó a memóriája, ennyi az egész.
A fiú gondolatai továbbsodortak. Újabb kép jelent meg: Bella elmerül az óceánban, aztán élettelen testtel fekszik a parton. Éreztem Jacob kétségbeesését, miközben abban reménykedik, hogy még nem késő. De az ő fájdalma semmi sem volt az enyémhez képest.
– Hagyd abba! Nem tudom, mit művelsz, de hagyd abba! – kiáltott rá Bella.
– Hát persze, ha úgy kívánod – vont vállat közönyösen. – De csak ő tehet róla, ha nem tetszenek neki azok a dolgok, amikre emlékszem.
– Az igazgató mindjárt ideér, hogy megszüntesse a rendbontást – súgtam kedvesem fülébe, ahogy meghallottam Mr. Greene-t közeledni. – Menjünk angolra, Bella, nehogy te is bajba kerülj!
– A széltől is óv, mi? – kérdezte tőle pimaszul a korcs. – Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet. Hadd találjam ki, neked szórakozni sem lehet, ugye? – Fenyegetően meredtem rá, és megvillantottam a fogaimat. Ha négyszemközt találkozunk, ott helyben darabokra szaggattam volna.
– Fogd be, Jake! – mondta Bella szigorúan.
– Ez nemnek hangzik. Figyelj, ha bármikor újra élni akarsz, hozzám eljöhetsz. – Szerelmem nem látott a gúny mögé, hogy valójában mennyire hiányzik a fiúnak. Sajnáltam őt. Csak egy kölyök volt, aki elveszítette a legjobb barátját. – Még megvan a motorod a garázsban.
– De hát úgy volt, hogy eladod. Megígérted Charlie-nak – nézett rá Bella hitetlenkedve.
– Ja, persze! Csak nem képzelted, hogy tényleg eladom? Az a te motorod, nem az enyém. Nálam lesz, amíg vissza nem kéred.
Valójában emlékként tartotta meg. Kellett valami, ami eszébe juttatja Bellát és a garázsban együtt töltött időt… Nem nehezteltem egyikükre sem. Hármunk közül csakis én vétettem hatalmas hibát.
– Jake…
A fiú odahajolt hozzá. A gondolatai szelídebbekké csendesültek. Nem mozdultam; nem fenyegetett veszély.
– Azt hiszem, tévedtem. Tudod, mikor azt mondtam, hogy mi ketten nem lehetünk barátok. Talán megpróbálhatnánk, legalábbis részemről nincs akadálya. Gyere, látogass meg valamikor! – Utolsó, reményvesztett próbálkozás volt ez, hogy ne kelljen örökre lemondania Belláról.
– Hát… nem is tudom, Jake… – hebegte szerelmem.
– Mindennap hiányzol, Bella! Nélküled semmi sem olyan…
– Tudom, Jake, és sajnálom, csak éppen…
Jacob felsóhajtott, miközben megrázta a fejét. – Világos. Nem számít, igaz? Gondolom, majdcsak túlélem vagy valami. Különben is, kinek kellenek barátok? – Igyekezett leplezni a fájdalmat, amit Bella habozása okozott neki. Ebben a pillanatban nem volt több egy védtelen kölyöknél.

Copyright

myfreecopyright.com registered & protected