3. Óvintézkedés (2. rész)

MIUTÁN KIVETTEM A CSOMAGTARTÓBÓL BELLA KÉZIPOGGYÁSZÁT, BEMENTÜNK A HÁZBA. Charlie az ajtóban állva fogadott minket.

– Isten hozott idehaza, kölyök! – kiáltotta kitörő örömmel, miközben a gondolatai még mindig Jacob telefonhívásai körül forogtak. – Milyen volt Jacksonville?

– Párás és szúnyogos – válaszolta Bella fintorogva. Szerettem volna belelátni a fejébe, hogy vajon tényleg így vélekedik-e a napsütéses városról.

– Szóval Renée-nek nem sikerült rábeszélnie a Floridai Egyetemre? – Charlie elméjében szomorú képek jelentek meg. Tisztában volt vele, hogy hamarosan el kell válnia a lányától. Nem is sejtette, hogy ez a búcsú örökre szól.

– Megpróbálta. De én jobb szeretem inni a vizet, mint belélegezni.

– És te? Jól érezted magad? – pillantott felém kelletlenül.

– Igen – válaszoltam udvariasan. – Renée nagyon szívélyes volt.

– Hát… hm, remek. Örülök, hogy jól szórakoztál. – Persze gondolatban egészen másként vélekedett. Visszafordult Bellához, és szorosan megölelte. Üres volt nélküle a ház, és Charlie örült, hogy végre megint a közelében tudhatja.

– Lenyűgözöl – suttogta neki szerelmem. Láthatóan meglepte az apja reakciója.

– Tényleg nagyon hiányoztál, Bells! – vallotta be Charlie halkan. – Főként a főztöd. Ha nem vagy itt, pocsék a kaja. – Természetesen nem csak erről volt szó, de a rendőrfőnök nem akart érzelgősnek tűnni. Főleg az én jelenlétemben.

– Akkor megyek, összeütök valamit.

– Nem hívnád fel előbb Jacobot? – Éreztem, hogy az arcvonásaim megkeményednek és a kezem akaratlanul is ökölbe szorul. – Reggel hat óta ötpercenként nyaggat, hogy szóljak neked. Megígértem, hogy azonnal felhívod, amint megjössz, még mielőtt kicsomagolnál.

– Jacob beszélni akar velem? – hitetlenkedett Bella.

– Mi az hogy! Azt nem volt hajlandó elárulni, miről van szó, csak annyit mondott, hogy fontos. – Charlie nem zavartatta magát. Az elméjét olyan képek árasztották el, amelyeken Bella sugárzik a boldogságtól Jacob oldalán. A következő pillanatban megszólalt a telefon. – Ez megint ő lesz, le merném fogadni egy havi fizetésembe – morogta.

– Majd én felveszem. – Bella a konyhába sietett, én pedig követtem.

– Halló! – szólt bele a készülékbe.

– Szóval megjöttél – mondta a kölyök a vonal végén.

– Igen – válaszolta Bella, miután megköszörülte a torkát.

– Miért nem hívtál vissza? – vonta kérdőre a kutya. Elfojtottam egy morgást, és próbáltam türtőztetni magam, hogy ne vegyem ki azonnal a kezéből a kagylót.

– Mert pontosan négy másodperccel ezelőtt értem haza, és Charlie éppen közölte, hogy hívtál, amikor megszólalt a telefon – vágott vissza Bella dühösen.

– Ah. Akkor bocs – dünnyögte a fiú.

– Semmi baj. Szóval miért zaklattad egész nap Charlie-t?

Örültem, hogy szerelmem rögtön a tárgyra akar térni. Én is minél előbb szerettem volna megtudni, mi ennyire halaszthatatlan.

– Beszélni akarok veled – jelentette ki Jacob.

– Aha. Erre azért magamtól is rájöttem. Hát akkor rajta!

Feszülten vártam, hogy a kutya elsírja bánatát Bellának.

– Mész holnap iskolába? – kérdezte végül.

– Hát persze. Miért ne mennék?

– Nem tudom. Csak úgy kérdeztem. – Újabb idegtépő szünet következett.

– Szóval miről akartál beszélni, Jake? – faggatózott Bella. Ő sem volt oda ezért az időhúzásért.

– Igazából semmiről, azt hiszem. Csak… hallani akartam a hangodat – hangzott a bugyuta válasz.

Majd’ megőrültem, hogy nem hallom a fiú gondolatait; túl nagy volt a távolság. Fogalmam sem volt, mire megy ki a játék. Vajon azért nem mer beszélni, mert tökéletesen tudja, hogy itt állok Bella mellett? Emiatt tétovázik?

– Aha, értem. Annyira örülök, hogy felhívtál, Jake! Én… – Halott szívem összeszorult. Tisztában voltam vele, hogy Bella miattam nem fejezi be a mondatot.

– Mennem kell – mondta a kutya közömbösen.

– Mi? – hitetlenkedett szerelmem. Láttam az arcán, hogy a kölyök szavai fájdalmat okoznak neki.

– Nemsokára beszélünk, oké?

– De Jake…

A vonal búgni kezdett. A fiú már le is tette a készüléket.

– Hát ez rövid volt – mormolta Bella maga elé.

– Minden rendben? – kérdeztem halkan. Aggodalommal töltött el, hogy nem tudom, mire készül Jacob. Miért zaklatta Charlie-t egész nap egy ilyen jelentéktelennek tűnő párbeszéd miatt?

Szerelmem lassan felém fordult, és a szemembe nézett. – Fogalmam sincs. Nem értem, mi volt ez… – Ő is ugyanolyan értetlenül állt a történtek előtt.

– Te valószínűleg hamarabb rájössz, mint én. – Elfojtottam egy mosolyt, ahogy arra gondoltam, Bella furcsán működő agytekervényei biztosan feltárják, mi folyik itt.

– Ühüm – motyogta.

A hűtőhöz ment, hogy elkészítse Charlie vacsoráját. A gondolataiba mélyedt; erősen koncentrált, hogy megfejtse Jacob hívásának okát. Figyeltem a mozdulatait, miközben a mosogatónak dőltem. Én is ugyanazzal a problémával néztem szembe, mint ő: Mit akarhatott a korcs? Miért kereste ennyire kitartóan Bellát? El akarta neki mondani, mi történt a hétvégén, vagy rajta keresztül akart figyelmeztetni, hogy tartsuk magunkat távol a határvonaltól? De ha így van, akkor miért nem beszélt?

Bella hirtelen megtorpant a konyha közepén, az arca falfehérré változott. Az ujjai közül kicsúszott a műanyag doboz. Gondolkodás nélkül kaptam utána, és behajítottam a mosogatóba, majd átkaroltam kedvesem derekát.

– Mi a baj? – suttogtam a fülébe. Kábultan megcsóválta a fejét. – Mi a baj, Bella? – kérdeztem újra kétségbeesetten, mialatt megráztam a vállánál fogva. A viselkedése aggodalommal töltött el.

– Azt hiszem… azt hiszem, csak ellenőrizni akart – motyogta halkan. – Szerette volna biztosan tudni. Mármint, hogy még ember vagyok-e. – Megdermedtem. Elfojtottam egy morgást, ami végül hangos szisszenésként hagyta el az ajkaimat, ahogy összeszorítottam a fogam. – El kell mennünk innen. Még azelőtt… Nehogy megszegjük a szerződést. Soha többé nem jöhetünk ide vissza!

– Tudom. – Még szorosabban a mellkasomhoz húztam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Tudatni akartam vele, hogy biztonságban van, vigyázok rá. Dühös voltam a korcsra, de leginkább saját magamra. Nem hihettem komolyan, hogy ennyiben hagyja a dolgot. Hogy harc nélkül átengedi nekem Bellát.

Charlie megköszörülte a torkát a hátunk mögött. Szerelmem kipirult arccal azonnal kiszabadította magát az ölelésemből. Visszamentem a mosogatóhoz, mialatt egyre csak a kutyán jártak a gondolataim. Csak homályosan érzékeltem az eseményeket magam körül. Meredten figyeltem Őt, ahogy a vacsorakészítéssel foglalatoskodik.

Megkönnyebbültem, hogy a fiú végül semmit sem mondott a hétvégén történtekről. Alice ma délelőtt hívott fel, amíg Bella a parton beszélgetett Renée-vel. Kis híján összeroppantottam a készüléket, mikor tudomást szereztem az összetűzésről. Mialatt a vérfarkasok foggal-körömmel védték a területüket, a nőstény kihasználta az alkalmat a menekülésre. Amint Emmett utána iramodott és óvatlanul átlépte a határvonalat, az egyik korcs rögtön rávetette magát. Victoria pedig odébbállt a zűrzavarban. Tisztában volt azzal, hogyan tudja kijátszani őket. Ravaszul taktikázott.

Nem számoltam a vérfarkasokkal és a heves vérmérsékletükkel. Abban reménykedtem, hogy a rémálomnak szombat éjjel vége szakad, de a józan eszem azt súgta, nem lehet ilyen egyszerű.

***

Másnap reggel gyanútlanul tartottam Bellával az iskola felé. Az izmaim megfeszültek, ahogy meghallottam a kutya gondolatait: Most aztán megmondom a magamét annak az átkozott vérszívónak! A szerződés az szerződés! Görcsösen szorítottam a kormányt, és jól láttam, miként tűnnek fel rajta vékony hajszálrepedések.

– Ha arra kérnélek, hogy tegyél meg nekem valamit, megbíznál bennem? – kérdeztem halkan.

– Az attól függ! – válaszolta Bella, mikor beértünk a parkolóba.

– Féltem, hogy ezt fogod mondani.

– Mit akarsz, mit tegyek, Edward?

– Szeretném, ha itt maradnál az autóban. – Leparkoltam a szokásos helyünkre, majd leállítottam a motort. – Ha itt várnál, amíg visszajövök érted – néztem rá kérlelően.

– De… miért? – A pillantása a járdára szegeződött. Már tökéletesen értette, miért kérem, hogy várjon a kocsiban. – Ah…

– Hibás következtetésre jutottál tegnap este. Azért kérdezte az iskolát, mert tudta, hogy ahol te vagy, ott engem is megtalál. Biztonságos helyet keresett, ahol a beszélgetésünknek tanúi is vannak – mondtam higgadtan. Igyekeztem nyugodt maradni, amennyire a körülmények lehetővé tették.

– Nem maradok az autóban – makacskodott.

– Naná, hogy nem. Na, jó, akkor gyerünk, essünk túl rajta!

Megfogtam Bella kezét, és elindultam a kutya felé. A látvány egyenesen a szívébe mart. Éreztem a dühét, az elkeseredettségét, hogy mennyire igyekszik uralkodni az indulatain.

Szemtől szembe álltam vele. Bellát kicsit magam mögé toltam; az Ő biztonsága volt a legfontosabb. Erre kellett koncentrálnom, nem veszíthettem el a fejem.

– Fel is hívhattál volna. – Nem fecséreltem az időmet udvariaskodásra. Azt akartam, hogy minél előbb eltűnjön innen. El Bella közeléből.

– Sajnálom! Piócák nem szerepelnek a telefonkönyvemben – vigyorgott nagyképűen.

Vigyázz, mert mindjárt az arcodra fagyasztom azt a bárgyú vigyort!

– Természetesen Belláéknál is elérhettél volna. Nem ez a legalkalmasabb hely, Jacob! Megbeszélhetnénk ezt később? – kérdeztem könnyedén, pedig az idegeim jóformán pattanásig feszültek. Nem akartam, hogy kedvesem tudomást szerezzen a hétvégi eseményekről.

– Persze, persze. Suli után majd benézek a kis családi kriptátokba! – mondta pökhendien. – Most miért nem jó?

Végignéztem a parkolón. Az iskola tanulói kíváncsian figyeltek bennünket. El sem tudták képzelni, hogy a sima modorú Edward Cullennek mi dolga lehet egy utcagyerekkel.

– Hiszen én már úgyis tudom, mit akarsz mondani – emlékeztettem diszkréten. Nem akartam, hogy rajtunk kívül bárki is hallja, miről folyik a beszélgetés. – Az üzenetet megkaptuk. Vedd úgy, hogy figyelmeztettél bennünket – pillantottam Bellára.

– Figyelmeztetett? Miről beszéltek? – faggatott szerelmem.

– Te nem mondtad el neki? – hüledezett a kutya. – Mi az, félsz, hogy a mi oldalunkra állna?

– Kérlek, hagyd ezt, Jacob! – mondtam nyugodt hangon.

– Miért? – provokált tovább.

– Mi az, amit nem tudok, Edward? – Figyelmen kívül hagytam a kérdését, és továbbra is némán meredtem az ellenségre.

– Jake? – szólította meg Bella a korcsot, hogy belőle szedje ki a választ.

– Hát nem mondta el, hogy az a nagydarab… testvére átlépte a határt szombat este? – Minden egyes szava mély megvetésről tanúskodott, ahogy a gondolatait is átitatta a gyűlölet. – Paulnak minden oka megvolt rá, hogy…

– Az még a senki földje volt – szűrtem a fogaim közt.

– Frászt! – köpte dühösen. Az önuralma csupán egy vékony cérnaszálon függött. Egész testében reszketett, közel állt hozzá, hogy elveszítse a kontrollt. Gyorsan megrázta a fejét, majd vett két mély lélegzetet.

Uralkodnod kell magadon! Nem veszítheted el a fejed! Nyugi, Jake! Nyugi! – visszhangzottak a fejemben a gondolatai.

– Emmett és Paul? – suttogta Bella. – Mi történt? Összeverekedtek? – kérdezte rémülten. – Miért? Paul megsebesült?

– Senki nem verekedett össze senkivel – válaszoltam gyengéden. – Senki nem sebesült meg. Ne aggódj! – próbáltam megnyugtatni.

– Te egy szót se szóltál neki, igaz? – világosodott meg hirtelen Jacob. – Ezért vitted el innen? Hogy ne tudja meg, hogy…

– Most menj! – vágtam a szavába. Az elmémet elöntötte a gyűlölet. Hogy jön ez a kölyök ahhoz, hogy veszélybe sodorja Bellát? Mégis hogyan gondolja, hogy engedem neki megrémíteni Őt?

– Miért nem mondtad el neki?

A következő pillanatban Bella kétségbeesetten kezdett levegő után kapkodni.

– Visszajött értem! – fuldokolta.

Szorosan a karjaimba zártam Őt, de egy pillanatra sem feledkeztem meg a veszélyről. Úgy helyezkedtem, hogy minél távolabb legyen a kutyától.

– Minden rendben van – suttogtam lágyan. – Nincs semmi baj! Nem engedem, hogy a közeledbe kerüljön – ígértem neki –, nincs semmi baj! Ez már elég válasz a kérdésedre, korcs? – vicsorogtam rá.

– Nem gondolod, hogy Bellának joga van tudni? Az ő életéről van szó.

– Miért kell megrémíteni, amikor egy pillanatig sem volt veszélyben?

– Még mindig jobb, ha megijeszted, mint ha hazudsz neki – vágott vissza.

– Tényleg úgy gondolod, hogy jobb őt bántani, mint megvédeni? – mormoltam, miközben letöröltem a könnyeket szerelmem arcáról.

– Bella erősebb, mint gondolnád! Kibírt ő már ennél rosszabb dolgokat is.

Összerándultam, miközben képek jelentek meg az elmémben. Szörnyű víziók, ahogy Bella katatón állapotban fekszik az egyik korcs karjaiban. Láttam, ahogy először látogatja meg a fiút. Az arca kifejezéstelen, a szemei fénytelenek. – Ez vicces. – Távolról érzékeltem csak a kutya elégedett hangját. Marcangolt a bűntudat.

Nem tehettem semmisé, amit akkor elkövettem Bella ellen. Pokoli kínt éltem át, amikor láttam, hogy képtelen zenét hallgatni és a mellkasát átkarolva küzd a fájdalommal. Ki akartam nyújtani a karom a vízió felé, magamhoz ölelni, és egyszerűen azt mondani: Itt vagyok.

– Mit művelsz vele? – kérdezte szerelmem aggodalommal teli hangon.

– Semmi különöset, Bella – válaszoltam csendesen, miközben a kutya még mindig az emlékeivel gyötört. – Jacobnak csak jó a memóriája, ennyi az egész.

A fiú gondolatai továbbsodortak. Újabb kép jelent meg: Bella elmerül az óceánban, aztán élettelen testtel fekszik a parton. Éreztem Jacob kétségbeesését, miközben abban reménykedik, hogy még nem késő. De az ő fájdalma semmi sem volt az enyémhez képest.

– Hagyd abba! Nem tudom, mit művelsz, de hagyd abba! – kiáltott rá Bella.

– Hát persze, ha úgy kívánod – vont vállat közönyösen. – De csak ő tehet róla, ha nem tetszenek neki azok a dolgok, amikre emlékszem.

– Az igazgató mindjárt ideér, hogy megszüntesse a rendbontást – súgtam kedvesem fülébe, ahogy meghallottam Mr. Greene-t közeledni. – Menjünk angolra, Bella, nehogy te is bajba kerülj!

– A széltől is óv, mi? – kérdezte tőle pimaszul a korcs. – Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet. Hadd találjam ki, neked szórakozni sem lehet, ugye? – Fenyegetően meredtem rá, és megvillantottam a fogaimat. Ha négyszemközt találkozunk, ott helyben darabokra szaggattam volna.

– Fogd be, Jake! – mondta Bella szigorúan.

– Ez nemnek hangzik. Figyelj, ha bármikor újra élni akarsz, hozzám eljöhetsz. – Szerelmem nem látott a gúny mögé, hogy valójában mennyire hiányzik a fiúnak. Sajnáltam őt. Csak egy kölyök volt, aki elveszítette a legjobb barátját. – Még megvan a motorod a garázsban.

– De hát úgy volt, hogy eladod. Megígérted Charlie-nak – nézett rá Bella hitetlenkedve.

– Ja, persze! Csak nem képzelted, hogy tényleg eladom? Az a te motorod, nem az enyém. Nálam lesz, amíg vissza nem kéred.

Valójában emlékként tartotta meg. Kellett valami, ami eszébe juttatja Bellát és a garázsban együtt töltött időt… Nem nehezteltem egyikükre sem. Hármunk közül csakis én vétettem hatalmas hibát.

– Jake…

A fiú odahajolt hozzá. A gondolatai szelídebbekké csendesültek. Nem mozdultam; nem fenyegetett veszély.

– Azt hiszem, tévedtem. Tudod, mikor azt mondtam, hogy mi ketten nem lehetünk barátok. Talán megpróbálhatnánk, legalábbis részemről nincs akadálya. Gyere, látogass meg valamikor! – Utolsó, reményvesztett próbálkozás volt ez, hogy ne kelljen örökre lemondania Belláról.

– Hát… nem is tudom, Jake… – hebegte szerelmem.

– Mindennap hiányzol, Bella! Nélküled semmi sem olyan…

– Tudom, Jake, és sajnálom, csak éppen…

Jacob felsóhajtott, miközben megrázta a fejét. – Világos. Nem számít, igaz? Gondolom, majdcsak túlélem vagy valami. Különben is, kinek kellenek barátok? – Igyekezett leplezni a fájdalmat, amit Bella habozása okozott neki. Ebben a pillanatban nem volt több egy védtelen kölyöknél.