Sziasztok!
Ma is csak egy rövidke részt tudtam hozni Nektek. Remélem, ettől függetlenül örömmel fogjátok olvasni. :)
Tegnap éjjel négy órán keresztül forgolódtam, mert képtelen voltam elaludni, annyira fájt a szemem. :'( De szerencsére tegnap végre lecseréltük a régi, '94-es monitoromat egy új, hiperszuper és modernre. Természetesen már az első pillanatban megtapasztaltam a különbséget. A következő részre nem kell sokat várnotok; már a jövő héten érkezik. A honlapomon, az oldalsávban, a "Várható" címszó alatt hamarosan kiírom, hogy pontosan melyik nap.
Jó olvasást és tündéres álmokat kívánok Nektek!
Szeretettel:
Aby <(@ˇvˇ@)>
ELEGET TÉVE BELLA KÉRÉSÉNEK, Carlisle-lal, Jasperrel és Emmett-tel megbeszéltük, hogy a következő hétvégén vadászni megyünk. Ezúttal egy észak-kaliforniai rezervátumot szemeltünk ki, ahol igencsak elszaporodtak a hegyi oroszlánok.
A vérfarkas-üggyel kapcsolatban nem sikerült kompromisszumra jutnunk; Bella újra és újra makacsul állította, hogy Jacob Black nem jelent veszélyt sem őrá, sem senki másra. Én pedig már-már elkeseredetten próbáltam meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
Végül úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó egész hétvégére magára hagyni; túlságosan megbízik Jacobban, még a végén valami meggondolatlanságot tesz és megszökik a húgom elől. Megbeszéltem hát a többiekkel, hogy ne péntek este, hanem csütörtök délelőtt induljunk.
Azt viszont nem hagyhattam, hogy a rabságot mostoha körülmények között kelljen elszenvednie, ezért még indulás előtt rendeltem egy hatalmas franciaágyat, amit némi felár ellenében azonnal ki is szállítottak. A szobám átrendezését természetesen Alice vezényelte le.
Nem fog lelkesedni az ötletért – üzente gondolatban, miközben elrévedve meredt maga elé.
– De én nagyon jól fogok szórakozni! – kiáltotta, boldogan tapsikolva.
– Nagyon vigyázz rá! – kérleltem. – Nem szeretném, ha a múltkori megismétlődne.
– Ne aggódj! – mondta magabiztosan. – Kíváncsi vagyok, mit fog szólni az ágyhoz – kuncogott.
– Én is – mosolyodtam el.
Futva alig egy óra alatt elértük a rezervátumot. A szívemet most is Forksban hagytam, ahogy a legutóbbi alkalommal. Szinte rettegtem attól, hogy Bella árulásnak fogja tekinteni a biztonsága érdekében tett óvintézkedéseimet, de inkább gyűlöljön meg, mintsem egy vérfarkas kioltsa az életét.
Vadászat közben szerencsére sikerült elnémítanom a bennem dúló aggodalmat; csak apró szikrája maradt az agyam egy rejtett zugában.
Amikor az éjszaka csendjében leültem az egyik sziklára és bekapcsoltam a telefonomat, hogy felhívjam Alice-t, egy SMS köszönt vissza a kijelzőn, miszerint a húgom rábeszélt a hangpostámra. Félelemmel vegyített csodálkozással tárcsáztam, hogy lehallgassam az üzenetét. Már felkészítettem magam a legrosszabbra; az izmaim megfeszültek, de legnagyobb meglepetésemre nem ő, hanem Bella keresett.
– Nagy bajban vagy – hangsúlyozott ki külön minden egyes szót bájos hangján. – Nagyon nagy bajban! Egy dühödt grizzlymedve kismiska ahhoz képest, ami itthon vár rád!
Hangosan felnevettem. Tisztában voltam vele, hogy szerelmem szavai nem csupán üres fenyegetőzést jelentenek, de titkon reméltem, hogy a tomboló vihar lecsendesedik, mire két nap múlva újra láthatom.
Kinyomtam a készüléket, majd ismét tárcsáztam.
– Helló, Edward! – üdvözölt a húgom.
– Szia, Alice!
– Már rég alszik. Ne aggódj, minden rendben!
– Nem volt nagyon dühös?
– Csak egy egészen kicsit – kuncogott. – Vagy a neked hagyott üzenetre gondolsz? Elszáll a mérge, mire hazaérsz.
– Hiszek neked – hagytam rá, majd bontottam a vonalat.
Másnap éjjel, amikor hazaérkeztünk, Alice bűnbánó arcával és gondolataival találtam szembe magam.
Sajnálom, Edward! – sóhajtotta bele a fejembe, miközben megmutatta nekem, Bella hogyan lógott meg előle. Már sejtettem, hogy erről lehet szó, amikor megpillantottam az ismerős motort a garázsunkban. Nem lélegeztem, csak csendesen figyeltem a képeket. Elmosolyodtam a fiú leleményességén, de a kezem akaratlanul ökölbe szorult az oldalamon.
A felismerés jeges zuhanyként zúdult rám. Rá kellett döbbennem, hogy Bellának igaza volt: merő féltékenységből akartam távol tartani a barátjától, és ha Ő vele akar lenni, akkor nekem semmi jogom ezt megakadályozni.
Ezernyi gondolat futott végig az agyamon egy másodperc törtrésze alatt. Visszaemlékeztem az elmúlt napok történéseire, és keserűen levontam a következtetést: ha megakadályozom, hogy találkozzon Jacobbal, azzal csak újra és újra az ő malmára hajtom a vizet, és egyenesen a karjaiba űzöm Bellát.
Azonnal látni akartam. – Hol van? – kérdeztem halkan a húgomtól.
A szobádban. A kanapén – felelte Rosalie gúnyos mosollyal az arcán. A fejében megjelenő képek aggodalommal töltöttek el: láttam, ahogy elmeséli Bellának vámpírrá változásának történetét, beavatja minden apró részletbe és elmondja neki, miért kellene embernek maradnia. A gondolat, hogy elveszíthetem Őt, kővé dermesztett. Olyan gyorsan rohantam fel az emeletre, amilyen gyorsan csak tudtam, majd óvatosan benyitottam a szobámba. Békésen aludt – ahogy Rosalie mondta – a fekete bőrkanapén.
Hangtalanul odaléptem hozzá, óvatosan a térdei alá nyúltam, és gyengéden az ágyra fektettem. Átsétáltam a másik oldalra, majd elhelyezkedtem mellette, vigyázva, hogy ne ébresszem fel. A vonásai kisimultak, az arca végtelen békét árasztott, amitől az én háborgó gondolataim is elcsendesedtek.
Hallottam, ahogy a szíve gyorsabb ütemre vált, aztán felnyitotta gyönyörű, csokoládébarna szemeit. Azután újra lehunyta őket, és nagyot nyújtózkodott, majd hasra fordult. Meglepettnek tűnt. Újra hanyatt feküdt, miközben zavartan körbepislogott a sötétségben.
– Sajnálom – mormoltam. – Nem akartalak felébreszteni.
Nem felelt; az izmai megfeszültek. Türelmesen vártam, hogy magához térjen, és rám zúdítsa jogosan érzett haragját. De legnagyobb meglepetésemre a kezem után kezdett kutatni, és miután megtalálta, közelebb húzódott hozzám. Szorosan átöleltem, és a mellkasomra vontam. Finom ajkai apró áramütéseket hagytak maguk után, ahogy végigsiklatta őket felfelé a nyakamon, az államon, majd rátaláltak az enyémekre.
Egy pillanatig gyengéden visszacsókoltam, aztán halkan felnevettem. – Pedig már felkészültem lélekben a dühkitörésre, amihez képest egy megvadult grizzly kismiska, és akkor mit kapok? Úgy látszik, gyakrabban fel kell, hogy dühítselek.
– Várj egy kicsit, amíg felkészülök! – mondta játékosan, és újra megcsókolt.
– Várok, ameddig csak akarod – ígértem, miközben ajkaimat puha szájára nyomtam és ujjaimat gyengéden a hajába fűztem. A szívverése vészesen felgyorsult, a légzése szabálytalanná vált.
– Talán majd reggel…
– Ahogy óhajtod – egyeztem bele.
– Isten hozott idehaza! – mondta szelíden, miközben ismét megcsókoltam. – Örülök, hogy visszajöttél.
Halott szívem, úgy éreztem, megdobban a mellkasomban; békés nyugalom árasztott el a gondolatra, hogy ebben a pillanatban olyanok vagyunk, mintha fiatal házasok lennénk.
