4. Kötelék (3. rész)

Sziasztok!

Meghoztam a 4. fejezet utolsó részét. :)

Elnézést, hogy ilyen rövidre sikeredett, de úgy gondoltam, hogy itt és így kell lezárnom a fejezetet.

Azért bízom benne, hogy nagy örömmel fogjátok olvasni.

Sajnálom, hogy ilyen sok időt kellett rá várni, de remélem, hogy boldogan fogadjátok a hírt, hogy jövő hét csütörtökön jön a folytatás. :)

Addig is az Aby's Frantic Worldön akad más olvasnivaló. ;)

Jó olvasást és tündéres álmokat kívánok Nektek!

Szeretettel:

Aby <(@ˇvˇ@)>

GONDOLATAIMBA MERÜLTEN FIGYELTEM ŐT, ahogy az arcán végtelen nyugalom tükröződik. Olyan helyen járt, ahová én nem nyerhettem bebocsátást. De ha be is léphetnék az álmok országába, valószínűleg ma éjszaka nem lennék képes nyugodtan aludni.

Az elmémben ott zakatoltak Bella szavai, és éreztem, hogy az izmaim önkéntelenül megfeszülnek. Megértettem a ragaszkodását a fiúhoz, de őszintén szólva a feltételezésében volt némi igazság: féltékeny voltam. Korábban már tapasztaltam ezt az érzést, viszont most, órák óta mozdulatlanul ülve a karosszékben, volt alkalmam szorosabb barátságot kötni vele. Mindezt csak magamnak köszönhettem; ez a büntetésem, amiért elhagytam Őt. Vállalnom kell a tettem következményét, és nem okolhatom ezért egyiküket sem. Azt azonban nem engedhetem, hogy Bella veszélybe sodorja magát Jacob miatt. Tökéletesen elég az a veszedelem, amit én jelentek számára, nincs szükség további kockázati tényezőkre.

A takaró lassan megmozdult Bella törékeny testén, ahogy váratlanul mocorogni kezdett. Arra számítottam, hogy pillanatokon belül tapogatózni kezd utánam, de nem ez történt. Már felkészültem rá, hogy azonnal visszatérjek mellé az ágyra, amikor alig hallhatóan felsóhajtott.

– Jacob – lehelte, miközben lélegzetvételei sűrűbbekké váltak és a szívverése is felgyorsult.

A testem, mintha megfagyott volna. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak a képzeletem űzött-e velem kegyetlen tréfát, vagy valóban hallottam, ahogy a kutya nevét sóhajtotta.

– Jake – nyöszörögte.

A fájdalmas felismerés újfent megdermesztett: nem képzelődtem. Eközben Bella légzése és szívverése normális üteműre csillapodott; a rossz álom véget ért. De számomra csak most kezdődött a valódi rémálom. A gondolat éppen csak átfutott az agyamon, a testem már kész volt cselekedni. Kitártam az ablakot, majd földet érve futásnak eredtem a házunk felé.

Rohanás közben felidéztem az elalvása előtti beszélgetésünket: megígértette velem, hogy bepótolom az elmaradt vadászatot. Én azonban nem akartam magára hagyni.

– Edward! – mondta szigorúan, miközben dühösen összehúzta a szemöldökét.

– Mondtam már, tudok várni – makacskodtam.

– Ne gyerekeskedj! – fakadt ki. – Ugye nem akarod, hogy végül én szolgáljak számodra vacsoraként?

A kijelentésétől halott szívem összeszorult. Nem feleltem, csak fájdalmas tekintettel, mélyen belenéztem csokoládébarna szemeibe.

Biztos voltam benne, ha elmegyek, megpróbál kapcsolatba lépni Jacobbal. Lelki szemeim előtt megjelent a korábban már látott rémkép, ahogy Bella ijedten hátrál a vérszomjas, vicsorgó farkas elől. Meg kellett akadályoznom, hogy találkozzanak.

A húgom a verandán fogadott; már jól tudta, milyen elhatározásra jutottam.

Tudom, mit akarsz – üzente gondolatban. – Meglesz az ára – figyelmeztetett önelégült vigyorral az arcán.

– Tisztában vagyok vele. De most nincs idő a kisded játékaidra, Alice!

Dúdolni kezdett, miközben elméjében elém tárta, mit kér cserébe: egy sárga, nyitott tetejű Porsche volánjánál ült, a fején kendőt viselt, amibe a szél durván bele-belekapott, mialatt a kilométeróra kétszáz feletti értéket mutatott.

– Megkapod – villantottam rá egy mosolyt. – De ha lehet, akkor ez egyszer jobban vigyázz rá!

– Nyugodtan rám bízhatod, Edward! Én leszek a legszigorúbb börtönőr, akit a világ valaha is látott.

Megrendelhetjük az új autómat? – kérdezte már csak gondolatban, miközben tett egy lépést a bejárat felé.

Felsóhajtottam, majd követtem a nappaliba. Egy kocsi igazán csekély ár Bella biztonságáért.