3. Óvintézkedés (3. rész)

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb fejezetet és vele együtt a meglepetést:

Atyus több mint egy hónapja egy honlap létrehozásán fáradozik, íme:

Kattintsatok a képre! :)

Ide került fel a meglepetés novella, amit a következő linken érhettek el:

Ha a tettek mezejére lépsz, számíts rá, hogy egy vérszívó az utadat állja!

Ezzel szeretném meghálálni Nektek a kommenteket az előző fejezetrészhez és a türelmeteket, amivel kivártátok, hogy összeszedjem az erőmet. :)

Jó nézelődést kívánok a honlapomon! :)

Csók!

Aby

SZERELMEM BÁNATOS ARCKIFEJEZÉSÉT LÁTVA HALOTT SZÍVEM ÖSSZESZORULT, miközben szorosabban zártam védelmező karjaimba.

– Oké, mindenki menjen azonnal órára! – mondta az igazgató szigorúan, megjelenve a hátunk mögött. – Utat engedne, Mr. Crowley?

Mr. Greene gondolatai lassan kúsztak be az elmémbe. Nem értette, mi okozta a felfordulást a parkolóban.

– Eredj iskolába, Jake! – súgta Bella aggodalmasan a fiúnak.

Elengedtem Őt, de a kezét még mindig fogtam, és újra magam mögé toltam.

– Komolyan beszélek! Mire megfordulok, aki még mindig itt ácsorog, azt bezárom ma délutánra! – fenyegetőzött az igazgató, átverekedve magát a körénk gyűlt tömegen.

A büntetés ígérete lassan szétoszlatta a bámészkodókat.

– Ah, Mr. Cullen! Valami problémánk van? – kérdezte, mikor észrevett minket.

– Nem, semmi, Mr. Greene. Éppen órára igyekeztünk – válaszoltam nyugodt hangon.

– Remek, remek – bólogatott. – A barátjával, úgy rémlik, még nem találkoztam. – Végigmérte a fiút, miközben arra gondolt, hogy vajon mi dolgom lehet egy ilyen kétes kinézetű alakkal. – Talán egy új diákunk?

– Nem én – szemtelenkedett Jacob.

– Akkor azt ajánlom, hagyja el az iskola területét, fiatalember, de nagyon sürgősen, mert hívom a rendőrséget!

A kutya szélesen elvigyorodott: Állok elébe! Úgyse jártam még Charlie-nál az őrsön. Épp ideje benéznem hozzá! – Éreztem, hogy a kezem ökölbe szorul, ahogy meghallottam a pimaszságait a fejemben.

– Igenis, Uram! – szalutált, tovább ingerelve Mr. Greene-t és engem is.

Felült a motorjára, majd berúgta. Játszotta a nagylegényt: éles szögben megfordult, aztán távozott egy „Még találkozunk!”-ot hátrahagyva az elmémben.

– Mr. Cullen, elvárom, hogy figyelmeztesse a barátját, a jövőben tartózkodjék az efféle illegális behatolástól! – fordult hozzám az igazgató.

Újabban bűnözőkkel barátkozik? – kérdezett rá az elméjében.

– Nem a barátom, Mr. Greene, de át fogom neki adni a figyelmeztetést – ígértem szenvtelenül.

– Értem. Ha esetleg valami kellemetlenségtől tart, én igazán örömmel…

Azért az a fiú legalább kétszer akkora, mint a mi Edwardunk.

– Nincs ok az aggodalomra, Mr. Greene! Nem lesz semmiféle kellemetlenség – biztosítottam.

– Hát remélem, hogy igaza van – zárta le végül a dolgot. – No, akkor ideje órára menni. Ez magára is vonatkozik, Miss Swan! – nézett Bellára.

Határozottan bólintottam, és sürgetően magam után húztam Őt.

– Jól vagy? Biztos, hogy be akarsz menni? – faggattam suttogva, mikor kellően eltávolodtunk az igazgatótól.

– Igen – válaszolta, de láttam rajta, hogy valami nagyon is foglalkoztatja. Nem volt lehetőségem rákérdezni, mert Mr. Greene ott volt a nyomunkban.

Az angolóra már elkezdődött; gyorsan leültünk a helyünkre. Mr. Berty épp egy Frost-verset olvasott fel. Bosszantotta a késésünk, de nem tette szóvá, nehogy kizökkenjen a költemény ritmusából.

Bella hirtelen kitépett egy lapot a füzetéből, és kapkodva írni kezdett. Érdeklődve figyeltem kezének mozdulatait. Mikor elém tolta a cetlit, már pontosan tudtam, hogy mi áll rajta.

Mi történt? Mondj el mindent! És felejtsd el azt a hülyeséget, légy szíves, hogy engem kímélni kell!

Egy mély sóhajjal adtam meg magam, és mindent leírtam neki a szombaton történtekről:

Alice látta, hogy Victoria visszajön. Puszta elővigyázatosságból vittelek el a városból. Soha nem engedném, hogy a közeledbe kerüljön. Emmett és Jasper kis híján elkapta, de úgy látszik, ösztönösen tudja, hogyan játszhatja ki őket. Menekülés közben hajszálpontosan követte a quileute-ok határvonalát, mintha csak térképet olvasna. Az sem segített, hogy Alice képességeit semlegesítette a quileute-ok felbukkanása. Igazság szerint el is kaphatták volna Victoriát, ha mi nem kerülünk az útjukba. Az a nagy szürke úgy látta, hogy Emmett átlépett a határon, és valamiért úgy vélte, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ezt meg persze Rosalie nem hagyhatta annyiban, úgyhogy mindenki felhagyott az üldözéssel, hogy megvédelmezze a társait. Carlisle és Jasper lecsillapította a kedélyeket, még mielőtt a dolog elfajult volna. De addigra már Victoria árkon-bokron túl járt. Ez minden.

Diszkréten elé csúsztattam a levelet, és feszülten figyeltem a reakcióját. Láttam, ahogy összerezzen a félelemtől, miután végigolvasta. Szerettem volna megnyugtatni, hogy az az átkozott nőstény egy ujjal sem érhet hozzá, de erre nem ez volt a legmegfelelőbb hely.

Gondosan kiradírozta a válaszomat, majd írni kezdett a lap tetejére.

És Charlie? Victoria őt is...

Határozottan megráztam a fejem, biztosítva, hogy az édesapja egyáltalán nem forgott veszélyben. Kinyújtottam a kezem a cetliért, hogy válaszolhassak neki, de ő, tudomást sem véve erről, újabb sorokat rótt a papírra.

Nem tudhatod. Lehet, hogy épp ezt forgatta a fejében, mert nem voltál itt. Rossz ötlet volt Floridába repülni.

Feldúltan húztam magam elé a lapot.

Nem engedhettem, hogy egyedül repülj! Amilyen balszerencsés vagy, még a fekete doboz sem maradt volna meg a gépből.

Bella bosszúsan összehúzta a szemöldökét a szavaimra. Olyan bájos volt, amikor haragudott, és a válaszával minden gondomat elfelejttette velem, de csak egy rövid időre.

Jó, tegyük fel, olyan peches vagyok, hogy lezuhan a gép.

Mégis, mit tudnál csinálni ilyen helyzetben?

Elfojtottam egy mosolyt.

Miért is zuhan le a gép?

A pilóta kiütötte magát. Holtrészeg.

Egyszerű. Onnantól én vezetném a gépet.

A válasz magától értetődő volt. Érzéki ajkait rágcsálva igyekezett újra próbára tenni.

Mind a két motor felrobbant, halálos spirálban zuhanunk a föld felé.

Megvárom, míg elég közel kerülünk a földhöz, szorosan megragadlak, kirúgom a falat, és ugrok. Aztán visszarohanok veled a baleset színhelyére, és ott téblábolunk, mint a világtörténelem két legszerencsésebb túlélője.

Rám meredt, de nem szólt semmit.

Legközelebb el kell mondanod!

Egy végtelennek tűnő pillanatig egymás szemébe néztünk. Az arca még mindig falfehér volt; könnyektől csillogó csokoládébarna szemeit nedvesen ölelték körül hosszú szempillái. Győzött! Felsóhajtottam, azután határozottan bólintottam neki.

Kösz!

Villámgyorsan nyúltam a cetliért. Bella értetlenül pislogott, miközben Mr. Berty a padunkhoz lépett.

– Nem osztaná meg velünk ezeket a minden bizonnyal érdekes feljegyzéseket, Mr. Cullen? – dörrent rám.

– A jegyzeteimet? – kérdeztem ártatlanul, felemelve egy lapot a padomról.

Mr. Berty dühösen vette tudomásul, hogy mindent szóról szóra leírtam, majd visszatért a katedrára.

A minket körülvevő diákok gondolatai a parkolóbeli incidens körül forogtak. Nem figyeltem a halk susmorgásra a fejemben, mert valami sokkal fontosabb foglalkoztatott.